Inger Johanna

Előszó

Részlet a könyvből:

A világ legszebb városában lakunk s én mindennél jobban szeretem a szülőföldemet. Nem is képzelitek, hogy milyen szép itt minden. Városkánk közvetlenül a tenger partján fekszik, melynek ragyogó hullámai a parton emelkedő sziklákat nyaldossák. A távolban azonban fehér vitorlák s hatalmas gőzhajók úsznak a kék habokon. Istenem, milyen szép is ez!
Mi egy végtelenül kedves, régi házban lakunk; mi, azaz a szüleim, testvéreim, Karsten, Olang, Károly és én, Inger Johanna. Miután most már felnőtt leány vagyok - mult évben hagytam el ugyanis az iskolát, - tulajdonképpen pályát kellene választanom, de ez rendkivül nehéz, mert minden héten valami más jut az eszembe. Egyszer tanitónő szeretnék lenni. Az ám, ha csupán csak okos gyerekek lennének a világon, akkor... de ostoba gyerekekkel vesződni, akik szájtátva bámulnak az emberre és semmit sem értenek, vagy - ami roszszabb - makacsok és engedetlenek, ennél rettenetesebbet el sem tudok képzelni.
Arra is gondoltam már, hogy ápolónő leszek, de ez sem nékem való, mert mindig rettenetesen sirok, ha valaki nehéz beteg. Pedig annyit én is tudok, hogy egy beteg ágya mellett nem lehet folyton sirni és zokogni. A betegápolást tehát másokra kell biznom.
Férjhez menni sem akarnék... de hát ki is lenne az a boldog halandó? Különben azt ne higyjétek, hogy én valami csinos fiatal leány vagyok. Oh dehogy! De hiszen erre nincs is szükség, mert azok az úgynevezett szépségek többnyire végtelenül unalmasak, ugy-e? Vissza