A francia felvilágosodás

Előszó

Ez a könyv antológiának készült, abból a célból, hogy egybegyűjtse s egy csokorban mutassa be a 18. század francia filozófusainak, pontosabban az "enciklopedistáknak", vagyis az Enciklopédia szerkesztőinek és munkatársainak legjellemzőbb, legvonzóbb és ma is legidőszerűbb lapjait. Egységet ennek a gyüjteménynek az Enciklopédia ténye ád, vagyis a tudományoknak és a művészeteknek az az értelmező szótára, amely a 18. századnak, a "filozófusok századának" leghatékonyabb s leghatalmasabb közös szellemi vállalkozása, s amelynek létrejöttében a kor legtöbb haladó írója és gondolkodója közreműködött, tudósok és műkedvelők, szépírók és szakemberek, arisztokraták és kispolgárok, munkások és filozófusok, papok és szabadgondolkodók, párizsiak és vidékiek, franciák és idegenek, hogy mindjárt a legkülönbözőbb kategóriákat említsük. Mi hozta létre ezt a vállalkozást? Mi fűzte össze ezeket az ennyire különböző munkatársakat? S mi jogosít bennünket arra, hogy ezt a 18. századi nagy művet még ma, kétszáz év múlva is, ilyen figyelemben részesítsük? Az első két kérdésre az egész könyv ád világos és - reméljük - kielégítő választ; a harmadikra viszont azonnal s több érvvel is felelhetünk. Először, mert ez a nagy mű körülbelül most lett kétszáz éves, és megérdemli, hogy megünnepeljük, mint a francia felvilágosodás legjelentékenyebb emlékét. Az Enciklopédia ugyanis nemcsak közönséges szótár, nem pusza könyvárusi művelet volt, hanem roppant méreteinél, munkatársai névsoránál, s friss és harcos filozófiájánál fogva döntő szellemi esemény is, amely tükörképét adta kora - egy nagy kor - legfejlettebb és legsokoldalúbb ismereteinek, amellett nagyban hozzájárult a francia társadalom szemléletének megváltoztatásához, harcbaszállt, éspedig minden téren, az egyház és a feudalizmus utolsó forradalom előtti erőivel, előkészítette elméletben a polgári forradalmat, s más-más módon és terjedelemben Európa és Amerika majd minden népét megmozgatta. E népek közt - s itt a második érv - a magyar nép is szerepel, vagy legalábbis a magyar felvilágosodás írói, költői és gondolkodói, akik a 18. század végén s a 19. század elején nem egyszer bátorodtak fel az enciklopedisták példáján. S nem egy ízben alkalmazták elméleteiket és eszméiket a maguk sajátosan magyar és egyéni viszonyaira - s az idevágó kutatások bizonnyal még sok hasznos és meglepő eredményre vetnek majd világot. Amellett, bizonyos fokig, mindnyájan az ő örököseik vagyunk, s a mi mai szemléletünk nem egy elemet s ösztönzést nyert a felvilágosodás századának e leghaladóbb elméitől, amint ezt a marxizmus-leninizmus klasszikusai is hangoztatják. S végül harci módszereik, magatartásuk, stílusuk, egész szellemi tevékenységük ma is, a mi számunkra is példaadók: nemcsak azért, mert az ő harcuk a mi korunkban is folytatódik a mult s a félmult homályos vagy álarcos erői ellen; nemcsak azért, mert mint ők, mi is változatlanul hiszünk az ember legjobb képességeiben, munkájában és értelmében - hanem elsősorban azért, mert mint Voltaire, mint Diderot, mint mindannyian, mindig a legjobb formában küzdtek és mindig a legjobb ügyért, a békéért a háborúval szemben, a szabadságért a zsarnoksággal szemben, a valóságért az agyrémek ellen, az ésszerűért az értelmetlenségek ellen. Elméletük és gyakorlatuk, magánéletük és közszereplésük közt úgyszólván semmiféle törés: értelmük és érzelmük, materializmusuk és humanizmusuk harmóniában olvad egybe, s írásaiknak, legkisebb mondataiknak is, ez adhatja azt a máig érezhető frisseséget, azt a derűt, azt az ékesszólást, amely olyan elevenné, olyan ellenállhatatlanná tette őket, s amelynek világossága egész századukat beragyogja... Vissza