Kis Dorrit

Előszó

A Marshalsea apja.

Száz évvel ezelőtt alig pár háznyi távolságra a Szent-György templomtól, a Southwark negyedben, a délnek futó út baloldalán ott állt a Marshalsea fogház. Akkor sok éve állott már ott és azután is ott maradt még egy pár esztendeig, de ma már eltűnt, és a világ nem vesztett semmit vele. Hosszúkás négyszög volt barokk-stílusban és piszkos pavilonokból állott, melyek háttal egymásnak épültek, úgy, hogy a házak között nem volt szabad tér. Keskeny kövezett udvar vette körül az egész háztömböt és magas falak szegték be, melyeknek teteje hegyes vasszögekkel volt teletűzdelve. Szűk és kicsiny fogház volt ez az adósok számára.
Sok idővel ennek az elbeszélésnek a kezdete előtt egy adóst hoztak a Marshalseabe.
Akkoriban nagyon szeretetreméltó és nagyon gyámoltalan középkorú úriember volt, aki csakhamar megint ki akart szabadulni. Természetes, hogy csakhamar ki akart szabadulni: mert a Marshalsea kapuja nem zárult be még soha olyan adós mögött, aki bizonyos nem lett volna hamaros kiszabadulásában. Egy kis kézitáskát hozott magával és nem tudta, vájjon érdemes-e kicsomagolni ; hiszen annyira bizonyos volt benne, - mint a többiek valamennyien, mondotta a kapus, hogy hamarosan ki fog megint szabadulni.
Félénk, puha ember volt ; meglehetősen csinos, bár egy kissé nőiesen csinos külsejű : lágy hangú, fürtös hajú és tétova kezű ~ az ujjain akkoriban gyűrűk voltak - s a kezei a börtönnel való megismerkedésének első félórájában jó százszor kaptak oda idegesen remegő ajkához. Főgondja a felesége volt. Vissza