Dévényi Monika

Előszó

A maszk bűvös Erők hordozója. Az ember valami más lesz - levett régi énjét. Ha láttak már maszkba öltözött rituális táncost, tudhatják, amit ő művel, az már túl van mindenen, túl van a józan ész és a beláthatóság szűkreszabott keretein, egyszerűen fogalmazva megfoghatatlan. mert a rituálé következményeként végtelenül sok irányú cselekménysornak a kiindulópontja lehet. Ilyen "maszkokba" öltözteti képeinek mondanivalóját az alkotó - s hogy képekről kell beszélnünk, szinte véletlen is lehetne. De azt, hogy ki hogyan értelmezi, s dolgozza fel magának, azt az egyén kreativitására lehet bízni.!?
Ugye ismerik az afrikai tasszili-hegység sziklarajzait, ezeket az ember által bevésett, karcolt, festett figurákat, amik csodálatosan példázzák az emberi önteltségnek naprakész konyhai feljegyzéseit. Ahogy fittyet hányva a természet évmilliárdos munkájára, mit sem törődve az előtte élt életekkel (állatok, zárványok, kagylók, szélmarások), önmaga jelentőségét felnagyítva gátlástalanul ábrázol. Ez a nagy talentumú teremtmény teleírja a falakat, melyek amúgy menedéket is nyújtanak neki, természetének eredetével, az éhséggel s a tudásvággyal. Hogy teletömje hasát, állatokat öl, mi több - igaz, más okból - gyakran társait is. Bár ösztönös gyilkolásán nem tudja könnyű szívvel túltenni magát, ezért „meséket" költ hozzá.
Ám rá kellene mutatnunk egy alapvető „meghatározóra" is. a teremtő erő által létrehozott sziklákra, miknek egy darabjáért néha lehajolunk és a kezünkbe vesszük. Alapvető matéria. Először az jut az eszünkbe, hogy ez egy darab kő, el lehet dobni, vízbe, magunk mellé és messzire. A nagy és a kicsi, mint viszonyítás ebben az esetben nem lényeges. Ami lényeges, az, hogy mit tartalmaz. Hogy tűzből teremtődött, vagy eltűnt fajoknak koporsóját látjuk benne. Ha akarjuk, észrevesszük. Ez a nagy játék, minek talán értelme van. Így tér vissza a forráshoz eredetien és egyszerűen egy fiatal művész az őszinteség teljes igényével az itt látható vásznain. Próbálja megérteni és megértetni, miből lettünk, mire vagyunk képesek (erőnk véges), s mint minden gondolkodó lénynek elsődleges problémája. hogy egyáltalán miért vagyunk. Kinek a kénye-kedve szerint libegjük át itt a „nyarat", mint egy néhány hétig élő pillangó.
De nem, az élet komoly dolog. Pontosabban mi játsszuk ezt el, nincs mit tenni. S mint ahogy Dévényi Monika megmutatja nekünk, vannak még igaz „létezések". Hiába kérdőjelezi meg a világot maga körül, érzi és kellő tisztelettel próbálja helyére tenni az ősit, magát az Istenit. Vissza