Déryné/Déryné levelei

Előszó

Az idő a nagyság próbája. Roppant csiszolóköve lehántja az emberről és a művekről mindazt, ami esetleges, hazug, ami csak a pillanat forróságában ötvözte ragyogóvá. Az idő a nagy ítélőszék, amelyen keresztül az emberi szellem önmagát mér föl, kivet magából minden értéktelent és felmagasztalja értékeit. Így nőnek meg emberek és alkotások az időn keresztül, s így enyésznek el talmi glóriák, amelyek őket egykor a nagyság fényével hazudták körül. A nagy torzsalkodások, gyűlölködések és gonoszságok idején talán ez az egyetlen vigasztaló az aranyból és sárból összegyúrt lelkes állat történetében, hogy a nagy ítélőszék előtt megméretünk, s egyszer mégis csak külön kerül az arany és külön a sár.
Déryné is megméretett. Valamikor a magyar vándorszínészet ünnepelt művésznője volt, s a fény, amelyet rajongói árasztottak köréje, nem bizonyult hamisnak. Túlélte őt, sőt még meg is tisztult, pedig Déryné a legmulandóbb művészet munkása volt. Könnyű azoknak, akik írásban, szoborban, vagy festményben rögzítik meg lelkük redüléseit, de az ő művészetéből semmi sem maradt. Elmúlt azokkal, akik egykor látták és hallották. Csengő hangja, sírása és nevetése helyett csak az emléke él az utódok szívében és csodálatos Naplója, amelyben élettörténetét örökítette meg. De az idő mégis megőrizte őt a mulandóság porától, s az utódokban fölmagasztalta művészetét és emberi értékeit.
Schenbach Rózának hívták, s mégis magyar volt. Nemcsak egyszerű magyar, hanem a lelkesítők, a harcosok, az áldozatot vállalók közül való. Magyar volt akkor, amikor a magyarság nem jelentett érvényesülést, vagyon és hírnevet, hanem küzdelmet, nyomort, sőt sokszor még megaláztatást is. Hangja nemzetközi értéket képviselt, de ő ellenállt a német színpad csábításának, ahol pedig kényelem és jólét várt volna rá. Nem üzletből és hiúságból volt amgyar, hanem lelkesedésből, meggyőződésből. Nemcsak a magyarországi német színészettel vette föl a reménytelennek látszó küzdelmet, hanem meg kellett harcolnia a magyar nemesség közömbös rétegeivel is. S az idő az ő hitét igazolta. Mint Schenbach Róza indult el töretlen úton, s mint Széppataki Róza megérte a magyar színészet tökéletes diadalát. Vissza