Derkovits ösztöndíjasok beszámoló kiállítása

Előszó

Furcsa érzés bevezetőt írni a Derkovits ösztöndíjasok kiállításának katalógusához, de ez nem abból fakad, hogy az ösztöndíj történetében ez lesz az első ilyen kiadvány. Harmadik éve rendezem a tárlatot, s ez számomra nem volt soha más, mint egy fiatal képzőművészetünk helyzetéről szóló, meglehetősen átfogó képet adó bemutató. (Tulajdonképpen ez a furcsa, hogy a dokumentálása eddig nem volt szokásban.)
Az ügy háttere ennél azonban sokkal több rétegű. A "Derkovits Gyula ösztöndíj" több mint harminc éves. 1955-től adják ki, és három év időtartamra szól. Szinte példátlan formája ez a képzőművészet (és képzőművészek) állami támogatásának, a kedvezményezettek száma 1966-tól már évente tíz (tehát egy évben a többi évfolyammal összesen harminc főnek jár ez a ma havi 7000 ft összegű támogatás). Célja az, hogy segítse a pályakezdő, de már önálló tevékenységet folytató művészek további fejlődését. Nyilvánvaló, hogy ennek egyik legfontosabb feltétele egyfajta anyagi biztonság megteremtése, de a célt segítette a tanulmányutak finanszírozása, a konzultációs rendszer is, amely ma már nem létezik (lásd később a szemelvényben). A konzultációs rendszer mai liberálisabb változata az éves munkabeszámoló (ez a mostani kiállítás is ilyen). Az ösztöndíjat odaítélő bizottság ekkor értékeli az éves tevékenységet, amelyet elsősorban a kiállított művek reprezentálnak, de meghallgatják az eltelt időszak kiállításain való részvételről, az esetleges díjakról, kommunális megbízásokról, vásárlásokról szóló írásbeli beszámolót is. A tárlatnak mégis elsősorban nyilvános jellege a domináns. A nagyközönség is csak ezen keresztül nyerhet bepillantást azokba a folyamatokba, amelyek a magyar művészet tendenciáinak irányát jelölik. Megítélésem szerint a mostani három évfolyam tagjaiban pregnáns képviselőit találhatjuk a mára jellemző törekvéseknek; a bemutató összhatása mindenképpen fajsúlyos kell legyen. Vissza