Derkovits Gyula

Előszó

Be kell vallanom zavaromat, amikor egy más generáció tagjaként valamiféle interpretációt írok egy teljesen más korszak, más helyzet által motivált esztétájának munkájához.
Elöljáróban hangsúlyozandó - hogy a témául szolgáló művész, Derkovits Gyula és a szerző, Ártinger Imre két nagyon távol álló személyiség.
A monográfia 1934-ben, közvetlenül a művész halála után íródott, nagyon feszült szociális térben.
A korszak és a helyszín, amelyhez mindketten tartoztak, azonos volt: a harmincas évek Magyarországa, ezen belül is Budapest, amelynek viszont igencsak kétféle klímája volt. Derkovits helyszíne Pest meg Újpest volt, lepusztult területek, amelyek nagyon is különböztek Budáétól. A korszak szépirodalma ezt világosan érzékelhetővé teszi, elég csak Kassák és Sőtér regényeire gondolnunk.
Normális körülmények között Magyarországon is ki kellett volna alakulnia egy olyan osztályok felett álló irodalmi, művészeti légkörnek, mint például Párizsban, de tudjuk, ez nem következhetett be a Közép- és Kelet-európai közegekben. Elég, ha a nemzetiszocialistává váló Németországra, vagy arra a Szovjetunióra utalunk, ahol éppen e tájban visszájára fordították az avantgard álmait. Pedig Derkovits művészi pályája az avantgardban gyökerezett.
Derkovits (1894-1934) élettörténete meglehetősen közismert, néhány tételbe foglalva a következő: szombathelyi születésű kispolgár-proletárgyerek, asztalosmesterségre szorítva, az I. világháborúban önkéntes, tüdeje és fél keze tartósan megsérült. - Tanácsköztársaság - az elnyomott tehetségek felfedezésének eufóriája - Derkovits immár Budapesten Kernstok Károly szabadiskolájába került csakúgy mint az a Szilágyi Jolán, aki 1954-ben Derkovitscsal szemben egyike volt azoknak, akik kirekesztően megfogalmazták vele szemben a "formalizmus" szocreál vádját). Vissza

Fülszöveg

Talán szerénytelenségnek hat, de meg nem kerülhetem, hogy néhány szóval az olvasó figyelmébe ajánljam e könyvecskét. Egyúttal magyarázatot is kínálva a felmerülő „miért"-ekre. Művészettörténeti jelentőségű munkát tart kézben, amely megjelenése pillanatában - 1934-ben - az első, Derkovits Gyuláról írt önálló, mára antikváriumi ritkaságnak számító, bő képanyaggal illusztrált terjedelmesebb tanulmányt tartalmazza. Oltványi Imre alapvető könyvet illesztett az általa szerkesztett, kora jelentős magyar művészeit bemutató Ars Hungarica sorozatba. Nem véletlenül, hiszen Egry József mellett Derkovits Gyula festészete, visszatérítő erővel foglalkoztatta kritikusi pályáján. Számos változatban fejtette ki nézeteit, amelyek elsősorban a kifejezés, a kompozíciós módszerek újszerűsége felől közelítettek - a hitünk szerint - korszakos életműhöz. E tanulmányok egy változatát átengedte az éppen induló szombathelyi írott Kő című folyóiratnak, amely az első, szülővárosban rendezett emlékkiállítással egyidőben látott napvilágot 1936-ban. E tények indították el Vas megyében a Derkovits-kultuszt s ébresztették rá a feledékeny pátriát nehéz sorsú „fia" művészetének felismerésére.
Művészettörténeti adalékká időtlenült gesztusok során át jutottunk el Derkovits Gyula születésének centenáriumához. Oltványi Imre hasonló évfordulójáról 1993-ban emlékezett meg a honi művészetírás. E két közeli tisztelgő alkalom szülte az ötletet, Oltványi Imre Derkovits Gyula című könyvének ismételt kiadását. Az eredeti szöveg és képanyagot kibővítettük a korabeli fogadtatást tükröző recenziókkal, kritikákkal, gazdagabbá formálva így az eredetinél könyvészetileg talán szerényebb, de a jubileum eseményeit egy fontos dokumentummal gyarapító, tisztelgő igyekezetünket szimbolizáló munkát. Emlékállítás és ügyszolgálat volt a szándékunk és nem több. Kiadványunk főhajtás Derkovits Gyula művészete és első monográfusa, Oltványi Imre előtt. Vissza