Derkovits

Előszó

Derkovits Gyula nehéz, küzdelmes ifjúság emlékein át jut el az olyannyira áhított művészet gyakorlásához. Szombathelyi iparos-családból származott és bár már gyermekkorában megsejti hivatottságát, a szülői akarat az asztalosmesterségre kényszeríti. Kedvetlenül, örökké elégedetlenül végzi munkáját. Egyetlen vigasza a rajz, amelynek szorgalmas gyakorlásával minden szabad idejében, sőt munkája közben is hivatására készül. Hogy az otthoni, számára elviselhetetlenül terhes élet elől szabadulhasson, 1914-ben önként beáll katonának. Két évi frontszolgálat után súlyos sebesüléssel tér haza. A sebesülésektől megviselt szervezetét tüdőcsúcshurut, majd később gyomorbaj támadja meg. Élete szinte állandó küzdelem az egyre kiújuló betegséggel, amely végül is negyvenéves korában, 1934-ben végez vele.
Tragédiája, hogy a gyermekkorában beléjeidegződött elnyomottság, magárahagyottság érzése az idők folyamán még inkább fokozódva eltávolítja mindenkitől és bár felfedezik és értékelik is művészetét, természetének egyre növekvő gőgjével utasít el magától minden feléje irányuló segítséget és így rövid élete az anyagi bajok szinte szakadatlan sorozata. Képeihez mániákusan ragaszkodik és inkább eljár dolgozni fivére asztalosműhelyébe, mintsem megváljon azoktól. Keserű volt és gyűlölködő. Szüntelenül ebben a lelkiállapotban élve, mereven utasítja el magától a jobb élet lehetőségeit. Talán művészete etikai alapján érezte nyomorában, erkölcsi elkötelezettségét, amely csak addig igaz és addig őszinte, amíg sajátmagát is a kitaszítottak, az elnyomottak közé számíthatta. Vissza