Előszó
Részlet a kötetből:
"Ravenna. Kis város Középolaszország északkeleti szélén, nem messze az Adriától. Kiesik a főútvonalak ütőérrendszeréből, iszaposodó kikötőjébe csak a színes vitorlájú...
Tovább
Előszó
Részlet a kötetből:
"Ravenna. Kis város Középolaszország északkeleti szélén, nem messze az Adriától. Kiesik a főútvonalak ütőérrendszeréből, iszaposodó kikötőjébe csak a színes vitorlájú chioggiai halászok merészkednek. Csendes vidéki unalom terpeszkedik szűk utcáin, egyszerű házai között. Pedig a város egykor a nyugatrómai birodalom székhelye volt. Tengeri kikötőjében a birodalom flottája állomásozott, itt volt Honorius császár udvara, itt élt keleti gótjai élén Teodorik, végül Jusztiniánusz és utódai alatt a keletrómai császár helytartói. A várost elhagyta a tenger. Lassan, évenkint alig néhány méterrel vonult vissza, lerakva finom iszapját, melyből a szél pár év mulva már szárazföldet varázsolt. Ma már kilométerekre "távozott" a várostól, melynek egykor megmentője, legfőbb erőssége, éltetője, majd pusztítója lett.
Ha a csendes ravennai utcákról belépünk a templomokba, egy csapásra megváltozik a kép: a falakon aranyló mozaik varázsolja elénk a császárváros századok előtti fényét, pompáját, és életét. Rejtélyes, kékeszöld fényű sírkápolnában alussza örök álmát Galla Placidia, Honorius testvére, a nyugati gótok későbbi királynője. A S. Apollinare Nuovo falain megelevenedik Teodorik palotája és Ravenna egykori kikötővárosa: Classe. A. S. Vitale falain bizánci császári pompával, fényes kíséretével vonul Teodora, a szemközti falon pedig férje, Jusztiniánusz, Bizánc talán legnagyobb uralkodója. Egészen más világ tekint le ránk a falakról és ezt az elsüllyedt, idegen, pompás világot a mozaik őrizte meg számunkra. Ravennában a város fénykorának emlékét, a művészettörténet számára Európában sokkal többet őrzött meg: a középkori monumentális festészet nyolc évszázadának fejlődését, irányát és stílusát. A szinte korlátlan élettartamú apró mozaikszemcsék a művészet történetének éppen azokról a századairól regélnek, amelyekben földrészünket a kialakulás pusztító láza: a népvándorlás gyötörte. A mozaik éppen azokból a századokból óvta meg a monumentális festészet emlékeit, amelyekben a régi kultúra romjain felépült az új: az európai, keresztény művészet. A IV. századtól egészen a XIV. századig kevés falkép, jónéhány festett kézirat, miniatura mellett a festészet fejlődéséről a mozaik tájékoztat, különösen a Földközi-tenger vidékén."
Vissza