Fülszöveg
A mítosz határozza meg a tudatot. Az ember óvatlan pillanatainak egyikében találkozik egy névvel, amelynek viselőjéről azt olvassa, hogy ő szülővárosa alapítója. Az ember ekkor rádöbben, hogy nem véletlenül áll már vagy fél órája villámütötten, földbe gyökerezett lábbal, heurékát mormolva dolgozószobája kellős közepén: dolga van ezzel a névvel; ő lesz évek óta dédelgetett-dunsztolt tervének középponti figurája. Azután azt olvassa, hallja, hogy a tatai monostoralapító, Apuliából a dél-itáliai san severinoi grófok közül való Deodatus, első királyunk nevelője és atyja a keresztségben, valójában nem is létezett. Vagy ha igen, léte és köztörténeti szerepe nem bizonyítható, ily módon a legendák körébe tartozik.
Az ember (ugyanaz) most már biztosan érzi, jó helyen tapogat, hiszen itt kezdődik az irodalom. Megvan az a történelmi alak, aki nem is volt, és adva van a város, amelyet ez a költött személy alapított. Erre mondják, hogy kihívás. Mint amikor az orleansi szűz máglyarakást kér....
Tovább
Fülszöveg
A mítosz határozza meg a tudatot. Az ember óvatlan pillanatainak egyikében találkozik egy névvel, amelynek viselőjéről azt olvassa, hogy ő szülővárosa alapítója. Az ember ekkor rádöbben, hogy nem véletlenül áll már vagy fél órája villámütötten, földbe gyökerezett lábbal, heurékát mormolva dolgozószobája kellős közepén: dolga van ezzel a névvel; ő lesz évek óta dédelgetett-dunsztolt tervének középponti figurája. Azután azt olvassa, hallja, hogy a tatai monostoralapító, Apuliából a dél-itáliai san severinoi grófok közül való Deodatus, első királyunk nevelője és atyja a keresztségben, valójában nem is létezett. Vagy ha igen, léte és köztörténeti szerepe nem bizonyítható, ily módon a legendák körébe tartozik.
Az ember (ugyanaz) most már biztosan érzi, jó helyen tapogat, hiszen itt kezdődik az irodalom. Megvan az a történelmi alak, aki nem is volt, és adva van a város, amelyet ez a költött személy alapított. Erre mondják, hogy kihívás. Mint amikor az orleansi szűz máglyarakást kér. Innen az ember - még ha történetesen író is - nyugodtan rábízhatja magát képzelete minőségére. Nincs más dolga, mint a személy-város-idő bermuda-háromszögében vitorlázva kialakítani viszonyát választott témájához, s közben aláfestésül kedvére kutakodni a hitelesnek tekintett forrásmunkák közt. És mindvégig szem előtt tartani azt a legfőbbnek vélt régi szabályt, hogy a láthatatlan illeszkedés a láthatónál erősebb. A történetünk, az álmaink, az érzéseink, és az is, amit nem tudunk egymásról, összefügg és összekapcsol minket. Minden mindenbe belelóg: egyetlen mitológia mutánsai vagyunk, amióta működik az emlékezet.
Deodatus nem én vagyok. Még csak nem is hasonlít rám, ami magamra nézve nem feltétlenül előnyös. Fondorlatos bárgyúság lenne bármiféle önéletrajzi kulcsot sejtetni, mert nincs ilyen. Deodatus az én ürügyem a szeretetre. Annak kimondására és elhallgattatására, hogy tartozni kell valahová, és jó tudni, hol van ez. A megérkezés távolról sem térérzés, hanem viszonyítási pont: a szív földrajza. Olyan könyvet szerettem volna írni, amelynek lapjaira az emberek odaképzelhetik saját életük valaha volt és majdani történéseit. Olyan könyvet, amelynek sorai közt, akár otthon a gesztenyefasorban, elődök és utódok sétálgatnak karonfogva, ismerősként köszöntik a szembejövőket, és a szabadság derűje árad belőlük.
Vissza