Pozsony vármegye nemes családjai

Előszó

Pozsony vármegyének Magyarország újkori történelme során kivételes szerep jutott Az 1526-os mohácsi vereség után Pozsony lett Magyarország szabadon maradt területének a fővárosa. Itt székelt a magyar országgyűlés és a királyi kamara. Az esztergomi érsek és az esztergomi káptalan Nagyszombatba menekült. A 17. században egyetem nyílt a városban. Pozsony vármegye évszázadokon keresztül nyújtott menedéket a Magyarország délebbi részérói, a török megszállás elöl menekülő lakosságnak. A Magyar Királyságban már a 11. században kialakult a királyi vármegyék és a várispánságok rendszere. Ezek működését, szerkezeti felépítését tekintve a múltban különféle elméletek születtek, és kérdéskörük a mai napi" sem teljesen tisztázott. A 19. században eluralkodott az a nézet, hogy a királyi vármegyerendszer a várispánságokkal párhuzamosan működött, később azonban győzött az a felfogás, hogy tulajdonképpen egy és ugyanazon intézményről van szó. A legújabb kutatások a két struktúra részbeni átfedéseire mutatnak rá, miközben a várispánoknak közjogi feladatokat is el kellett látniuk a királyi vármegyék rendszereben. A pozsonyi várispánság működésének első, okleveles nyoma 1138-ból származik. A várispánságokat abban a korban még kiterjedt királyi birtokok alkották, amelyek a várak körül alakultak ki. s amelyekben katonai szolgálatot teljesítő várjobbágyok (jobagiones castri) telepedtek le. Legfelsőbb méltósága a várispán volt, aki a várjobbágyok katonai parancsnoki, legfelsőbb bírói és az ún. várnépek (castrenses) vezetői tisztjét töltötte be. Pozsony esetében a várispánság központja a pozsonyi vár, amelynek ispánja egyben Pozsony királyi vármegye ispánja is volt. Hogy a kettő nem volt egy és ugyanaz, az is bizonyítja, hogy Pozsony királyi vármegye területén a 13. század közepe táján katonai veszélyeztetettség miatt meg egy várispánság jött létre Stomfa központtal. Birtokairól, melyek az ottani kővárhoz tartoztak, 1271-ből találunk okleveles említést. A várispánság valószínűleg II. Pf-emysl Ottokár cseh király seregeinek pusztítása után. a 13. században szűnt meg. Szerepe erősen gyengült a tatárok 1241-es pusztítása után, amikor egymás után kezdtek kiépülni a védelmi funkciót biztosító királyi várak. A várispánság és a királyi vármegyék tisztjeinek többsége a várjobbágyok sorából került ki. A várjobbágyok a királytól kapott földek használati jogáért cserében kötelesek voltak szükség eseten hadba szállni. Századokba és tizedekbe voltak rendszerezve, miközben nem alkottak egységes struktúrát, hiszen vagyoni helyzetük esetenként nagyon eltérő volt. Egy részük a kapott birtokokra királyi adományt szerzett, és a később kialakult köznemesség alapját képezte. Vissza