Előszó
Részlet:
Elrévült szemmel nézett a gyertya lángjába. Meglátszott arcán, gondolatai messzejárnak, vagy ki tudja, tán csak legbelül. Vele szemben, a sarokasztal falmenti padkáján anyja ült, és...
Tovább
Előszó
Részlet:
Elrévült szemmel nézett a gyertya lángjába. Meglátszott arcán, gondolatai messzejárnak, vagy ki tudja, tán csak legbelül. Vele szemben, a sarokasztal falmenti padkáján anyja ült, és ünnepi hangon, miként minden este, felolvasott kosztos deákjainak.
...Amint a gerlice ül magános ágon,
A több madarakkal nincs egy társaságon:
Úgy az én Annám is, mint megunt jószágon,
Nálam nélkül nem kap a páros világon...
Egy pillanatra elnémult a felolvasó, mert fölemelte tekintetét a könyv lapjairól, és ránézett fiára. Milyen búval bélelt az ő Misije ma este is, milyen sovány az a kedves arca - no mert kedves az, hiába szántotta fel a himlő, miként az ő arcát is. Barna bőre a gyertya világosságában szinte viaszsárgán fénylik. És a szeme sötéten ég ma este is, sötétkék nagy szeme. Pedig méla gyermekből milyen pajzán deákfiú lett. Ránézett az ember: kacagott. Tréfáskedvű fiú pajzán szeme. És ő, az anyja, be nagyon remélte, a szerelem majd mindent eligazít fia életében. Itt van ni, tönkretette. Bár ne látta volna soha azt a csalfa fehérnépet ott a Dunántúlon, azt a jómódban élő komáromi lyányt, aki kellette magát, sokáig biztatta. Juliannának hívták - de hát az ő fia, mint afféle poéta, Lillának nevezte. Csókolódzott, ölelkezett vele. Meg azután ki tudja? Feleségül mégis módos kereskedőemberhez ment.
Vissza