Délszaki ég alatt

Előszó

Annyi mindenféle útleirás, úti kép, világlátottságot igazoló könyv után, ime egy kötet, mely a magas Pirénékbe vezeti az olvasót. Ismeretlen és távoli világrészek többször bemutatott s talán czifrábbnál czifrább rajzai között egy munka, mely a mai közlekedés kényelménél fogva aránylag még nem is oly igen messze fekvö hegyvidéket tárgyal, mely azonban, úgy látszik, mégis kevésbbé ismert mint akár Éjszak-Amerika emlegetettebb tájai. Mert a Pirénék némileg még a francziák előtt is csak ujabb időben nyertek közkedveltséget, s ezzel átalánosb látogatottságot. Régebben csak szelídebb völgyeit nézték meg, ott ábrándoztak nem annyira magok a francziák mint inkább az idegenek; de mióta a magas Pirénék nagyszerű szépségei nyilvánvalókká lőnek, a divat is megkövetelte jogát s úgy tesz, mintha tisztán szépészetből venné pártfogásába az új vivmányt, holott csak szokásból cselekszi. Nálunk sincs másként. Régente nem sokat törődtek a Kárpátokkal, tudták róluk, hogy hóval vannak borítva az év nagyobb részén át, s nem igen közeledtek feléjök, sőt Petőfi s átalán amaz irodalmi iskola óta, mely az Alföldet magasztalta, a rónát; a pusztát már csak hazafias és nemzeti szempontból is fenyvesek zordon bérczei felé helyezte: a Kárpátok rossz hirbe kerültek. S mit tapasztalunk ma? Azt, hogy a magas Kárpátok most már mindegyre nagyobb érdekeltség tárgyai, látogatottságuk hovatovább jelentékenyebb, honfiak és külföldiek versenyezve sietnek oda és magasztalják szépségüket. Ki beszél ma a diósgyőri Tempéről? melyben atyáink oly hosszú udőn át gyönyörködnek vala. A mai izgatott kornak, úgy látszik magvasabb táplálékra van szüksége; s ha elmereng is a békés völgyek szépségén néhány pillanatig, úgy mégis állandóan csak az eget verdeső hegyóriások birják lebilincselni érzékeit. Vissza