Délről fúj a szél

Előszó

Az idő halad és végzi a maga dolgát. Bár semmi olyasmi sem történt, amitől táncra kellene perdülni örömünkben, de mégsem olyan nagyon rossz már az élet ezen a földön.
Éjszaka újra leszállt a köd, de reggel meleg déli szél kerekedett és szétkergette. És egyszeribe látható lett, hány új és nedvességtől fekete kő tűnt elő a hó alól a völgylejtő mindkét oldalán és milyen széles lett a patak, amely szintén nemrég tört felszínre a vastag hótakaró alól és most egyik végétől a másikig kettészelte az egész hosszú völgymélyedést. Messziről a patak is feketének látszott és a hóban hol jobbra, hol pedig balra kanyarogva, iramodott tova, valahová, a távoli köves, tűlevelű erdőkkel benőtt dombok közti nyílásba. És ezek az erdők szintén feketéknek látszottak a rájuk csapódott nedvességtől.
Az én dombom is megfeketedett és csupasz lett. A lábam nem csúszik már el többé meredek lejtőjén, mikor reggelenként munkára menet leereszkedem, vagy késő este hazajövet, felkapaszkodom. A csizmatalp biztosan érzi magát a kő érdes felületén.
Pirosra festett kis házikóm e köves lejtő felső részén áll és egyik fehér ablakával északra néz, amerre a lejtő fordul, másik ablakával pedig keletre, ahol a völgy és mélyén a patak húzódik.
Mondogatták nekem, hogy nem egészen jól választottam ki a helyet és hogy a déli lejtőre kellett volna letelepedni. Ezt magam is tudom, nem rosszabbul, mint mások. Szívesen állítottam volna jómagam is házamat a déli lejtőn és ablakaival délnek fordítottam volna, de ennek a dombnak nincs déli lejtője... Vissza