Dél csillaga

Előszó

Részlet a könyvből:
- Beszéljen, uram, hallgatom!
- Van szerencsém, kedves leánya, Watkins kisasszony kezét megkérni.
- Alice leányom kezét?
- Igen, uram. Ugy látszik, ajánlatom meglepi önt, mégis megbocsásson, ha nem értem, hogy miért tetszik ez ön előtt olyan különösnek. Huszonhatéves vagyok, nevem Méré Ciprian. Bányamérnök vagyok s a müegyetemet jelesen végeztem. Családom, ha nem is gazdag, elég tekintélyes. A fokvárosi francia konzul bebizonyíthatja ezt, ha kivánja, ő és barátom Barthes Pharamond, kit mint vakmerő vadászt ön is ismer, s kinek neve egész Griqua tartományban ismerős, szintén megerősithetik ezt. A tudományos akadémia és a francia kormány megbizásából időztem itt. Mult évben egy munkámért, melynek cime volt az auvergnei vulkánikus sziklák kémiai összetétele, a Houdart-dijat nyertem. A tudós világ bizonynyal örömmel fogadja majd nemrég bevégzett munkámat a vaali gyémántterületekről. Most, hogy küldetésem véget ért, visszatérve kineveznek a párisi bányászati iskola segédtanárává s van is lakásom az Egyetem-utca 104. száma alatt a harmadik emeleten. Jövedelmem január elsejétől kezdve meghaladja a 4800 frankot. Tudom, hogy ez még nem gazdagság, de privátmunkával, vizsgadijakkal, egyetemi jutalékkal és mint tudományos lapok munkatársa, majd csak megkétszereződik. Még csak ennyit teszek hozzá, hogy szerény életmódomnál fogva semmi többet sem kivánok a boldogsághoz. Megkérem tehát kedves leánya Watkins kisasszony kezén.
Már ebből a biztos, határozott fellépésből látható, hogy Méré Ciprián nem himez-hámoz, hanem kertelés nélkül egyenesen a mondanivalójára tér minden dolgában. Vissza