Dél

Fülszöveg

Akkor rátaláltam a kőből épült városra, és síkságai lévén, aki megszokta már, hogy minden második nemzedék elölről kezdi az életet, mintha szűzföldön járna, mert porból és sárból épült földszintes városainkat összerágják, felfalják a férgek, s a leomló falak maguk alá temetnek minden emléket, egy semmibe foszló, veszendő világot, álmélkodva láttam: a kőből épült városban az idő valóban kitágult, az emberek évszázadokat élnek kurta létükben is, hiszen a jelenbe kitapinthatóan belefolyik a múlt, és kitárulkozik előtte a jövő. Minden lépésnél évezredek embereinek kéznyomát tapintja a mai halandó, s máris látja majdani nemzedékek kezét ugyanott végigsimítani. És a tárgyak életre kelnek. A tér akkor tágul, ha az űr egyre távolodik tőlünk. Nincs tér ember nélkül. Ember nélkül a tárgyak zsúfolt világa is merő tenyészet: időre, térre érzéketlen. Az embert is körülveheti tárgyak merőben zsúfolt világa, s ha ezek a tárgyak nem jelentenek többet számára a nagyon is esetleges használati értéknél, puszta rendeltetésnél, ha e tárgyak nem kelnek életre, ha az ember nem képes személyes kapcsolatot teremteni velük, csak zsúfolt űr tátong körülötte: a tér betöltetlen marad. És megértettem: az ember életének nagy-nagy problémája nemcsak az idő tovairamlása, hanem a tér betöltése is. Ahol az idő hígan iramlik, ott a teret kell telíteni. A modern regény felkapta az idő problémáját, beláthatatlanná tágította az időt, de összeszűkítette a teret: a tárgyak zsúfolva állnak benne, s az ember elvész e tárgyak között, amelyekkel nincs bensőséges kapcsolata. Csak a tátongó űrt hirdetik körülötte. A modern regény legnagyobb problémája a betöltetlen tér. Aminthogy modern életünké is az. Velence, azt mondják, a környezetével ellentétben épült fel: vízen és homokom márványpaloták. A velencei festők buja zöld erdőket festettek ott, ahol csak kék ég és víz, szürke, kopár kő és homok virult. S ezek az erdők bevonultak a házakba, palotákba. Megtelt velük Velence. Az ember alkotja meg a saját környezetét. Egy regényt hoztam magammal a szilárd kő világából ebbe a végeláthatatlan síkságba: a tér betöltésre vár körülöttünk. Vissza