A fiúk királya

Előszó

Ismeritek Dickens Angliáját? A keskeny, füstös, zártablakú, csipkefüggönyös házakat, a keményen lépkedő, pofaszakállas, kürtőkalapos urakat, a puffos ujjú, önérzetes hölgyeket és a nádpálcákat szorongató iskolamestereket?... Ismeritek az ifjú Viktória királynő Angliáját? A felfuvalkodott, nagyképű politikusokat? Az Indiába és Afrikába hajózó vakmerő, bilinccsel és korbáccsal nevelt tengerészeket, a merész katonákat, a Balaklava és a krimi háborúk hőseit?... És az otthonokat, a polgári rend, tea és kávéillatú lakásait, ahol sok szó esik az elmúlt időkről, a Herbert nagybácsik hőstetteiről és a jelenről, amikor egyre jönnek Indiából az izgalmas hirek, mint például: »Delhiben újból fellázadtak a hinduk, az Aurora fregatt a bengáliai öbölben, fedélzetén többszáz katonával viharba került és elsüllyedt!«...
A tél 1857-ben éppen olyan nyirkos és széljárta volt, mint a többi tél Angliában. A házak kéményei vigan pipálták a füstöt, a Themséről levágódó szélben és a királyi udvarban is füstöltek már akkor az »igazi« pipák, mert Viktória, ez a csodálatos asszony, minden angol »mam«-ja már ekkor megengedte az átkos nikotin élvezetét. Egyébként ezeken a téli napokon jelentette be a Buckingham palotában a derék, öreg Palmerston, hogy Krímben minden csendes és ezért átadja a miniszterelnöki megbízatást... És ugyanekkor húzta fázósan össze magán a kabátját egy különös ember, G. Disraeli, az új miniszterelnök, aki annyi zavart okozott az európai politikában és igyekezett sok borsot törni később politikus társai orra alá. Vissza