Dekameron II. (töredék)

Előszó

Részlet:

Negyedik nap

Drága hölgyeim, mindama szavakból, melyeket bölcs emberektől hallottam s hasonlatosképpen ama dolgokból, melyeket gyakorta láttam és olvastam, úgy véltem, hogy az irigység dühöngő és forró szele csak a magas tornyokat vagy az égbe nyúló fák csúcsait tépázza ; holott nyilván látom, hogy eme vélekedésemben csalatkoztam; mivelhogy e dühös orkánnak durva támadását kerülvén, melynek előle szüntelenül menekülni igyekeztem, mindenképpen ügyeltem s nem csupán a síkon, hanem a legmélyebb völgyben róttam utamat. E felől nyilván megbizonyosodhatik az, ki eme novellákat szemügyre veszi, melyeket én a forrás megnevezése nélkül nem csupán firenzei köznyelven és prózában írtam meg, hanem a lehetőséghez képest szerény és egyszerű stílusban. S még így sem tudtam elkerülni, hogy e vihar dühösen meg ne tépázzon, szinte gyökerestül ki ne tépjen s az irigység fogai mindenestül szét ne marcangoljanak. Ebből nyilván meg tudom érteni azt, hogy igaz, mit a bölcsek mondani szoktak, hogy a világi dolgok között csupán a nyomorúságnak nincsen irigye. Nos tehát, bájos hölgyeim, voltak némelyek, kik eme novellákat olvasván, azt mondották, hogy túlságos nagy kedvemet lelem bennetek s nem tisztes dolog oly igen nagy élvezetet találnom abban, hogy tetszésteket megnyerjem és felvidámítsalak, sőt miként némelyek még jobban megróttak, magasztaljalak benneteket, mint eme novellákban teszem. Mások, kik úgy mutatták, hogy megfontoltabban akarnak hozzászólni, azt mondották, hogy koromhoz nem illik hajhásznom efféle dolgokat, vagyis nőkről beszélnem és kedvöket keresnem. Vissza