Pogány magyarság, keresztény magyarság

Fülszöveg

A szegedi, kolozsvári, budapesti, majd 1950-től a berni egyetem professzorának az 1938. évi könyvnapra megjelent műve a két háború közti magyar történetírás egyik remeke. Egy-két adatát, következtetését megcáfolhatta a későbbi kutatás, de a mű egésze, tanulsága, üzenete érvényes, időszerű ma is. Egy népet nemzetté lenni segítő uralkodóház, az Árpádok sorsában a magyarság középkorának történetét beszéli el, író elé példának állítható elbeszélő művészettel, magával ragadó elevenséggel; kötelező olvasmánnyá kellene tenni a gimnáziumokban.
Elvetve a német történetírás felfogását, a magyarságot mint a középkori keresztény műveltség tevékeny alakítóját mutatják be; éppígy anakronisztikusként írja le a régi magyar történetírásnak minden hatást elutasító, idegen befolyásról hallani sem akaró, őshazai gyökerekből származtatott "magyar" sajátságát.
"A kultúrateremtés mozzanata itt a döntő s ennek megfelelően a kérdés is oda módosul, hogy vajjon a magyarság, keresztény és európai műveltségének kialakításához? Rendelkezett-e oly népi életformával, mely a germánokhoz hasonlóan képessé tette őt az idegen hatásoknak nemcsak befogadására, hanem azoknak egyéni, csak magyar átfogalmazására? Vajjon volt-e nekünk is sajátos, magyarveretű középkorunk, mint nemzeti műveltségünk alapja?
Ezekre a nem csupán történeti, de általános magyar kérdésekre keres feleletet ez a könyv, s válaszol reájuk igennel."
Az ősi magyar műveltség, a kereszténység mint a nép nevelője, a sajátos archaikus kultúra, s a Rómából kisugárzó erkölcsi, társadalmi, politikai eszmék, s az irántuk fogékony néplélek a könyv tárgya, az apostoli király művéből fakadó tolerancia s nemzeti öntudat, mely egyéni tulajdonságainak figyelembevételével jelölte ki e nép helyét a keresztény-európai közösségben. Deér is, mint Szekfű, magyarabbá akarja tenni olvasóját magyarságában. Vissza