Betű és rajz

Fülszöveg

Deák Ferenc (Kökös, Románia, 1935. június 17.) az abszolút zenei hallás kivételes természeti ajándékának megfelelő abszolút rajzi érzékkel született, vagyis az a grafikai világrend, ami benne adva van, tökéletesen egybevág a Világegyetem mélyében működő szerkezeti Renddel. De mind a modern zene, mind a modern képzőművészet, története arra utal, hogy minél több, ezzel a Közmogóniai Renddel ellentétes, tőle idegen, zavaró körülmény takarja előlünk törvényeit, annál nehezebb felülemelkedni a káoszon, homályon, hangzavaron s érvényesíteni az abszolút látás kontrollját. Életműve: e homállyal vívott küzdelem és dialógus egyik lehetséges forgatókönyve.
Erdély virtuális (szellemi) fővárosában, Kolozsvárott, a művészeti akadémia elvégzése után különös szakmai és művelődéstörténeti kihívásnak kellett eleget tennie: a többévszázados tipográfiai kultúra hagyományai, s a második világháborút követően minden addiginál gazdagabban, autentikusabban felvirágzó erdélyi magyar írásművészet kettős elkötelezettségét felvállalva, - számos kitűnő erdélyi grafikus tevékenységét bekapcsolva - ERDÉLYI MAGYAR KÖNYVKÉNT megjeleníteni egy nemzetrész (a romániai magyar nemzetiség) szellemi önfenntartását.
Deák Ferenc - aki mindent tud, amit a század legkiválóbb európai grafikusainak a keze tud a vonalról, a foltról, a kompozícióról, a sokszorosító technikákról, a mini- és a maximűfajokról (a díszítő "mütyürtől" az ex librisen és az illusztráción át a festett kazettás famennyezetig), s az emberi lélek és tudat arckifejezéseiről (a népmesei elbűvöltségtől a groteszk és intellektuális fintorokon át az Ember tragédiáinak elszemélytelenítő fájdalmáig) - az elmúlt négy évtizedben könyvek százait tervezte saját kezével, s könyvek ezreinek a testet öltését vezényelte le a kézirattól a könyv-látványig a Kriterion Kiadó tipografikusi pulpitusán/pulpitusáról.
Ebben a folyamatban érlelődött az a sajátos memoár, a grafikus emlékirata, valóban Betű és Kép szerelmes története, amely ugyan "csupán" a tipografikai műterem asztalára enged rálátást, de ha alaposabban körülnézünk, kiderül: a művész valamennyi műfaja ezen a keverőasztalon lényegül át egy új minőségé, ama bizonyos könyv-látvánnyá, s ugyanakkor ennek az új műformának az esztétikai megjelenéséből visszavezetnek a szálak a légies, a tárgyias, az elvont vagy a drámai vonalrajzhoz, a metszetlapok eleganciájához agy a kisgrafikák emblematikusságához.
Amikor a szabadkézi rajz, a látványfestészet és a figuratív forma ennyire lappangva és áttételesen vesz csak részt a műalkotásban, mint most, a huszadik század utolsó pillanataiban, Deák Ferenc adottságai és ismeretei rendkívüli módon felértékelődnek egyrészt a tipografikusi nyelvi hagyomány folytonosságának a biztosításában, másrészt a könyvművészet távlatainak a vonatkozásában. Vissza