Dávid és Eszter

Előszó

«mmMMHHÍ
I.
Estefelé csendesedett a forgalom Zagyvaberényben. Az eső is alábbhagyott, már csak permetezte az embereket az utcán. Hideg szél süvített a hegyek felől, majd elhagyta a várost valahol a temető táján. Igazi ősz volt, nyirkos és szomorú. Dávid az ilyen őszt kedvelte, ezt a morózust, széllel, hideggel. Az elmúlást juttatta eszébe.
Jobbra kitekintett a meleg kocsiból. Nézte a járdán elsuhanó árnyakat, a színes ernyőket és a Víztócsákból visszaverődő reklámok villanó fényeit. Vörösre váltott előtte a lámpa. Fékezett, majd megállt. A zebrán gyalogosok mentek át. A szabad jelzésnél gázt adott, és az autó egyenletes tempóban gyorsulni kezdett. Olyan kétszáz métert mehetett, amikor éles csattanást hallott. A műszerfalon egy izzó pirosan villogott. Azonnal lehúzódott a járda széléhez. Az ékszíj - állapította meg magában, miközben felnyitotta a motorház tetejét. A motorházban sötét volt. A kocsitól messze volt a közvilágítás lámpája.
- A francba! - szaladt ki a száján, miközben előkotorászta dzsekijét a hátsó ülésről. Belebújt, majd egy zseblámpát halászott ki a kesztyűtartóból. Fényével bevilágított a motortérbe, bár nem volt kétsége afelől, hogy a diagnózisa pontos. Az elszakadt szíj rojtosan lógott a generátoron.
Kinyitotta a csomagtartót és a benne lévő könyveket az első ülésre hordta. Talán azért, hogy gyorsabban menjen a munka, az eső is beleerősített. Amikor az első ülés megtelt, a hátsó következett. Itt kevesebb volt a hely a sok doboztól, melyben magnókazetták voltak. így a maradék könyvet a két ülés között a padlóra tette. A pótkerék mellől szerszámokat és egy tartalék ékszíjat halászott elő. Szájába fogta a zseblámpát, feje mozgatásával irányította a fényt. Először a generátor tartócsavarját lazította meg. Az egyik csavar könnyedén mozdult, a másik nem. Újra és újra ráhelyezte a villáskulcsot. Nagy igyekezetének az lett a vége, Vissza