A törökverő

Előszó

Részlet a könyvből:

Magyarország Európa védőbástyája

Költőink képzelete gyakran menekült vissza a regényes magyar középkorba, ott keresve vígasztalást a jelen sívárságban. Valóban, Magyarország a középkor századaiban jóval nagyobb, mint később és a Mohácsot követő pusztító másfél évszázad után ezt a hatalmát, erejét, tekintélyét többé vissza nem nyerhette. Magyarország a középkoron keresztül nagyhatalom, sokkal szilárdabb, sokkal egységesebb állam, mint ebben az időben Nyugat-európa államai. A királyság harca a becsvágyó, hatalmaskodó nagyurakkal, ami nálunk is gyakori, általános középkori jelenség, de Nyugateurópában mindenütt aggasztóbb és károsabb formában jelentkezik, mint nálunk, Magyarországon. Gondoljunk csak Franciaország és Angolország középkori történetére, azokra az ádáz, évtizedekig dúló harcokra, amelyeket a királyok az oligarchákkal folytattak! A német-római Szent Birodalom csak akkor mutatott nagy erőt, ha a császárok kiváló személyiségek voltak; különben az egész csak eszmei hatalom, se nem ország, se nem állam, a szónak mai jelentésében. Árpádházi királyaink bölcsessége itt a Duna-medencében szilárd államalkulatot teremtett, amely századokon át, mint kiegyensúlyozó hatalom működött Európában. A magyar nemzet kulturális egyénisége talán nem olyan erős, mint a nyugati népeké, hiszen az ezredik esztendőben kapcsolódott be a nyugateurópai kultúrközösségbe, de hatalmi egyénisége annál tudatosabb és szilárdabb, és egy nagy, dicső szerepet töltött be a legrégibb időktől kezdve egészen Budavár visszafoglalásáig: védőbástyául szolgált a keletről és délről fenyegető, alacsonyabb kultúrkörhöz tartozó népek támadásai ellen. Vissza