Nyugtalan évek

Előszó

Részlet a könyvből:
Mikor a nap letűnt, láttam, hogy a víz egyszerre teli lesz nagy piros és aranyszínű foltokkal. Bárka haladt a folyón, soká meglátszott utána a nyom s a híd alatt könnyű hullámokat vetett tőle a víz. Vagy két csomónyira lehetett már tőlem, lassan haladt, mélyen lemerülve a vízbe. Fát szállított valahová. A barna vitorla tehetetlenül csapkodta az árbocrudat. Alig-alig lélekzett a szél, csak az apály vitte lefelé a hajót. Egyetlen embert láttam rajta, a kormánynál álldogált, egyik lábát keresztbetette a másikon, karját a kormánykeréken lógatta, a sapka hátra volt ütve a fején.
Úgylátszik, kialudt a pipája, mert láttam, amint hirtelen lehajol, kotorászik a zsebében s közben a térdével tartja a kereket, nehogy elmozduljon. Aztán a tenyerébe szorította a pipa kupakját s végül eldobta a gyufaszálat. Odaképzeltem magam a helyébe, amint valami álmos félérdeklődéssel néztem a hajószántotta fehér vízsávot. A kis gyufaszál lassan ringott benne tovább, lefelé.
Erős dohányszag lehet ott a kormányos körül, meg a deszka édeskés, erős szaga. A kezén is érzik bizonyosan, meg a ruháján, meg aztán kátrány szaga is érzik s pörkölt kötél vég lóg egy üres hordó fölött. És a víz... Üres raktárak, iszapos partok, szemét, rothadó hulladékok... ez mind együtt valami különös vegyülékké lesz s valamiképen azokat a titokzatos házakat juttatja az ember eszébe, ott a rakodóparton, melyeknek sötét ablakai az olajos alsóöbölre nyílnak, de soha emberi arcot nem látni a közelükben. Vissza