Dante élete

Előszó

Részlet a könyvből:
"Solon, akinek kebelét az isteni bölcsesség emberi templomának tartották, s akinek szentséges törvényei még ma is a régi népek igazságérzetének ékes tanúbizonyságai, úgy mondják, nemegyszer hangoztatta, hogy a köztársaságok is, éppúgy, mint az emberek, két lábon állnak és járnak; érett megfontolással állította, hogy a jobb láb az, amely semminémű vétket nem hagy megtorlatlan, a bal pedig az, amely minden jó cselekedetet megjutalmaz; s ehhez hozzáfűzte, hogy ha a két fentebb említett dolog közül bármelyik is, akár bűnös mulasztás, akár felelőtlen szenvedne, akkor a köztársaság sántikálni kényszerül; ha pedig szerencsétlenségében mindkét dologban vétene, akkor szinte bizonyos, hogy lehetetlenség lesz valaha is újra talpra állnia.
Meg is szívlelvén tehát számos kiváló régi nép e dicséretre méltó és nyilvánvalóan igaz, bölcs mondást, megesett, hogy istenítette jeles férfiait, másszor márványszoborral, pompázatos síremlékekkel, vagy éppen diadalívvel, netán babérkoszorúval tisztelte meg őket életükben szerzett érdemeik szerint, hogy ellenkező esetben a vétkeseket minő büntetéssel sújtották, arról most nem tartom fontosnak szólani. E jutalmazások és büntetések árán növekedett oly hatalmassá valaha Asszíria, Macedónia és legutóbb a Római Birodalom, hogy hatalmuk a földkerekség határait, hírük pedig a csillagokat ostromolta. E fenséges példákat a mostaniak, kiváltképp az én Firenzém lakói, nemcsak hogy helytelenül követik, hanem egészen el is rugaszkodtak tőlük, mert nálunk az erény minden jutalmát a nagyravágyás bitorolja. Mert ahogy én, ugyanúgy mindenki más is, aki csak józan szemmel vizsgálja a dolgokat, szívének nem kis bánatával kénytelen látni, hogy a vezető helyekre, a magas hivatalokra gonosz és fonák erkölcsű férfiak emeltetnek, a jókat pedig elűzik, elnyomják és megalázzák. Hogy eme dolgoknak minő véget tartogat az Isten ítélete, lássák majd azok, akik e hajó kormányrúdját tartják kezükben, mivelhogy bennünket, a köznépet csak hánynak-vetnek a sors hullámai: e bűnnek részesei mi nem vagyunk. És hogy kitűnjék, hogy a fent említett dolgok mennyire nyilvánvalóan igazak, vagyis hogy mifelénk mily végtelen a háládatlanság, de az érdemtelenekkel szemben mily nagy az engedékenység, tovább, hogy legalább némely hibáinkról fellebbentsem a fátylat, és bebizonyítsam, amit fentebb szándékoztam megérteni, elég legyen egyetlen (de nem ám apró s jelentéktelen) példát említenem: az igen kiváló férfiúnak, Dante Alighierinek számkivetését. Hogy mit érdemelt volna ő, aki a város régi és nem is alacsonyrendű szülőktől származó polgára, erényeiért, tudományáért és érdemes cselekedeteiért, nagyon is megmutatják és a jövőben még inkább meg fogják mutatni az általa véghezvitt dolgok; amely cselekedetekkel, ha igazságos köztársaságban él, semmi kétség, hogy örökbecsű érdemeket szerzett volna magának." Vissza