Danilo Kis

Fülszöveg

Danilo Kis (1935-1989), "az utolsó jugoszláv író", a Borisz Davidovics síremléke című elbeszéléskötetével (1976) szerzett hírnevet világszerte. A Hét fejezet egy közös történetből alcímet viselő könyv számot vet a kommunizmus irtóhadjáratával, és a forradalmi szenvedély elektrokardiogramját rajzolja meg. Félreértés lenne azonban Danilo Kist politikus írónak tekinteni. Ő maga leginkább a Chevaliers des art et des lettres kitüntetésnek örült, úgy értelmezte, hogy ezzel felvették a kóbor lovagok rendjében, az álmodozók testvériségébe. Amikor ír, minden determináns lehull róla (vagy a mélybe szakad), s marad az un homme essentiellement sans qualificatifs, akinek az ethosza nem moralizálást, hanem radikális poetikát jelent, identitása pedig összetett és felcímkézhetetlen.
Az író halálával az életmű feloldódik a szellemben, gondolta; csak a könyvek maradnak, a palackba zárt irodalom, ami talán megerősítheti azok ellenállását, akik nem akarnak cinkosok lenni az ember nagy elárulásában, és óvja a redukcióktól az érzékeny emberi szövevényt és kérdezős metafizikumát.
Csupasz élet a címe annak a dokumentumfilmnek, amelyben Danilo Kis utoljára látható. Cigaretta helyett egy narancsot szorongat a kezében. Végig csupán kérdez és figyel, a fasizmus és a kommunizmus két túlélőjét hallgatja.

"Danilo Kis alkotó szelleme a kreatív nyughatatlanság és békétlenség tiszta szelleme, amely a gonoszság megtapasztalása, valamint annak ellenére, hogy a távozás a sötétségbe, mely egyetlen őshazánk nem ismer könyörületet, őrzi a kiirthatatlan emberi remény magját, a meggyőződést, hogy - amint egyik novellahőse mondja - a létezés ideiglenes szenvedése többet ér a semmi végső ürességénél.
A maga korának írója minden idők írójává vált. Életművéből olyan egzisztenciális súlyú kétségek sugároznak, amelyekhez mindig újra vissza fogunk térni."
Vissza