Dandárok a harcban

Előszó

Amint az széles körben ismert, az ősközösségi társadalom felbomlása után a háborúkat külön erre a célra, időleges vagy többé-kevésbé állandó jelleggel létrehozott szervezetek, a hadseregek vívták. Jellegük, szervezeti felépítésük az évszázadok folyamán a technika, a termelés és a társadalom fejlődésével összhangban hatalmas változásokon ment keresztül. Ennek megfelelően az adott kortól, a hadsereg felszerelésétől, a hadművészet színvonalától és egy sor más tényezőtől függően, országonként eltérően, változtak, alakultak azok a szervezeti egységek, amelyekből egy-egy hadsereg egy meghatározott időszakban felépült. Bizonyos szervezeti formák, mint például a századok, az ezredek és más kötelékek - természetesen a megnevezés és a konkrét tartalom változásaival - szinte a hadművészet egész történetét végigkísérik, és ma is általánosan ismertek és elterjedtek. A dandárszervezeten a szakirodalom általában olyan szervezetet ért, amely nagyságrendjét és szervezeti besorolását tekintve általában az ezred és a hadosztály között foglal helyet. Elődeit az ókori és a középkori hadseregben egyaránt megtalálhatjuk. Már az ókori Kelet hadseregeiben is voltak a dandár nagyságrendjéhez közel álló, 3000-5000 főt számláló szervezetek. 1200-ban az orosz hadseregben „nagy ezred" néven működött az ezrednél nagyobb, mintegy 3000-4000 főből álló szervezet, amelynek feladata is meghaladta az ezredét. Az 1300-1400-as évektől számos európai hadseregben megtalálható a mai dandárszervezet előde. Ilyennek tekinthető például a hadtörténelemben „tercia" néven ismert szervezet, amely egységes vezetés alatt 2000-3000 harcosból állt. Az első világháború kezdeti időszakában már általánosnak tekinthető a dandárszervezet. Több hadseregben a dandárok zöme a hadosztályok alárendeltségében működött, és állományukba általában két lövészezred, esetleg néhány fegyvernemi alegység tartozott. A nagy októberi szocialista forradalom győzelme után megalakult Vörös Hadsereg lövészcsapatainál is általános volt a dandárszervezet. Vissza