Dalok szárnyán

Előszó

Részlet a könyvből:

A fészek.

A tanterem ablakán bemosolygott a napsugár. Előbb az elvásott padlót öntötte végig aranyporával, majd a katedrán álló arasznyi feszületen csillant, aztán az irkájukra hajló gyermekeket szórta teli ragyogással. Tavaszodott... Az iskolakertben már pattant a rügy, a nedves földből pára füstölgött, a hegyek felől édes hivogató illatokkal üzent a zsendülő erdő.
Tavaszodott... De úgylátszik, Schubert tanító úr, ki zordonan trónolt a dobogón, nem vett tudomást a nyiladozó tavaszról.
- A jó diák egész testét-lelkét eltölti a buzgalom s a tanulmányai iránt való feszült figyelem! - magyarázta éles, dorgáláshoz szokott hangján. - A jó diák nem mozgolódik, nem súg össze szomszédjával, nem tekintget ki az ablakon, hanem könyvébe, vagy irományába merül. Ha pedig ilyesféle teendője nincs, karját hátrakulcsolja és tanítója szavát lesi!
A tanító úr megköszörülte a torkát, majd megbillent pápaszemét igazította helyre, aztán jó darabig hallgatott s oly mozdulatlanul meredt maga elé, mintha előbbi szavait ábrázolná: - íme, így viselkedik a tisztességes, jámbor emberfia.
Feri a harmadik padsorban ült. Előtte a nagy mamlasz Hans feszített, aki tízéves fejjel még beleizzadt a betűvetésbe, de apja malmában már gabonászsákokat emelgetett. Feri hátamögött a kis Seidner Péter lapult, oly ügyesen összehúzva magát, hogy a tanító úr csak serte haját láthatta. - Feri - susogott Seidner - Feri, figyelj rám. Délután lent várlak a zárdakertben. Feri hősiesen ellenállt, nem válaszolt. Vissza