Dallos Marinka

Előszó

Századunk művészete, így képzőművészete is, tömve van rohanással és rémülettel, feszültséggel és gyásszal, sivársággal és gyűlölettel, vihogással és vigyorgással, dühvel és tudatos bandzsítással, kajánsággal. Szürreális őshüllők ülnek rátottyanva óriás kövér fenekükkel a világ érzékeny szívére, a századtól, századidőtől riadt képzelet többtonnás sárkányszörny-alakjai. És mi minden még! És e művészi megvalósultságokban és mögöttük és fölöttük látomás-eszmék és valóság-eszmék, következtetések és várakozások vad, véres, gúnyos eszmecsatája. A követelődző kizárólagosságok düh-seregeinek középkori harci verekedése. Mintha vér és iszonyat! És a szelídség? E század irgalmatlanságában így: a naivság? Dallos Marinka festészete mintha Vankóné Dudás Júlia mosolyában virágzana! A Kék, a zöld, a barna, a sárga, a fekete, a fehér. És Dallos Marinka mondhatja magáról (ez hite joga!), hogy ő naiv festő, tudom: mégsem az. Mert századnyi lét-tudata és eszme-tudata van. Ő, Dallos Marinka csak a naiv festők látomás-módszerével fest! És minden vászna szép válasz és szép választás. Választás a kimondandóban és válasz a korra, amelyben él, szeret, szenved és mosolyog. Választása az élet, pontosabban a népélet szolgálata a szelíd szeretetben és válasza a szép szelíd megvalósítás. Mert a naiv festőnek képzelete van az egyetemes, vagy földi létezésről s azt mondja, szinte mint gyorsfényképezőgép gépfegyverzetű sorozat-kattogása a filmnegatív celluloid-szalagjára. De Dallos Marinka tudatosan választ eszmét és módszert festészetében, s ez a festészet nemcsak szépen mondja a szemgolyóval látott falusi, vagy városi, vagy politikai, vagy esztétikai népélet munka-történéseit, csönd-történeteit, vagy jövővágy-merengéstörténetét, néha a szigorú, szívós, bátor harcot is, a megváltást-váró élet gyakorló politikáját is, de azt is mondja virágzó vásznaiban, hogy miért mondja, amit mond. Vissza