Dallos László kiállítása

Előszó

"Erdő. Vadon növő v. telepített fáknak együtt élő és az alattuk, köztük élő bokrokkal s más növényekkel egységes tenyészetet alkotó nagyobb tömege." Értelmező szótárunk meghatározása - ha kissé bonyolult is - kétségtelenül szabatos. Dallos László képeinek egy részén az ábrázolás tárgya az erdő, közelebbről annak egy-egy részlete. Ám az bizonyos, hogy az előbb leírt erdőt hiába keresnénk ezeken a fotókon. Még talán a tenyészet az, aminek hangulatát egyes képek érzékeltetni látszanak. E kiállítás képei között járva másféle erdővel találkozunk, mint amit a pontos körülírás sugall.
Az okokat keresve kicsit vissza kell lépnünk a tárlat képeitől, ahogyan azt a festő teszi munkája közben, hogy a részlet helyett az egészet láthassa. A fotográfust nem ismerők számára új adat, hogy Dallos korábban főként embereket fényképezett - bár képein elsősorban érzelmeket jelenített meg - ezek alanya maga az emberi alak volt. Győzelmekre váró embereket, harmóniát kívánó és megvalósító alanya maga az emberi alak volt. Győzelmekre váró embereket, harmóniát kívánó és megvalósító embereket, az ember líraiságát fotografálta.
Hogy ezt mennyiben motíválta győzelmeinek, belső harmóniájának hiánya, hogy mennyiszer kellett szembetalálkoznia az élet prózai mivoltával, az csupán személyhez kötődő életrajzi, adalék, bár meghatározóan igaz. A lényeg a fotográfiai megtalálás és megvalósítás volt számára. Voltaképpen ezt folytatja most is, embernélküli képei által. Erdő-fotóin - a látvány ellenére - eltűnik az erdő a maga tárgyszerűségében, hogy átadja a helyét a szubjektum érzelem-erdejének.
A fák lombjai, az emberi kéz alkotta tárgyak, s ezek kapcsolata a természettel a fotográfus önmegjelenítésének segítőjévé válnak. Vissza