D. T. úr feleletei, avagy a befejezett mondat

Előszó

Az író távozásával életének „mondata" befejezetté vált. S töredékben maradt Felelet-ét is - más műfajokban ugyan, de - lezárta. Kora vonzásaira és taszításaira válaszolva kijelölte helyét kortársai és a kor történelminek tetsző elmozdulásai között. E válaszokat és választásokat kívántuk a magunk filologikus és „oknyomozó" műfajában láthatóvá tenni.
Kötetünk tartalomjegyzéke láttán joggal vetődhet fel az olvasóban: vajon nem Plutarkhosz példáját kívántuk-e követni, aki a Párhuzamos életrajzok-ban a görög és a római történelem olyan alakjainak a jellemét, törekvéseit foglalta írásba, akik valamiféle belső rokonság folytán kerültek egymás mellé. A párhuzam mindig is hálás módszere volt a történettudománynak, és sűrűn él vele újkori irodalomtörténet-írásunk is - különösen klasszikusaink kerek évfordulói alkalmával; az „X és Y," „X és Z" stb. képlet alapján mutatva be az ünnepelt és kortársainak kapcsolatait.
Ez az „ünnepi" gyakorlat indított bennünket arra is, hogy a ma száz éves Déry Tibor munkásságáról ne szabványos pályaképet rajzoljunk, hanem olyat, amely emberi és irodalmi kapcsolatain keresztül érzékeltetné az érdekelt egyéniségét és művészi törekvéseit. - Minden alkotó természetesen szinte megszámlálhatatlan szállal fűződik korához, kortársaihoz. Éppen ezért kulcskérdés, hogy közülük melyiket emeljük vizsgálódásaink körébe. Mert még a közelinek mondható barátságok közül is csak azok érdemelnek figyelmet, amelyeknek művészi hozadéka volt. S e tekintetben talán még a barátság hőfokához sem kell ragaszkodni - a kapcsolat értékét a belőle kisugárzó szellemi és alkotói interferencia határozza meg.
Az itt következő tanulmányok különböző alkalmakra készültek, de valamennyiükben a címadó alkotómunkássága állt figyelmünk középpontjában. A vele párhuzamba állítottak valójában véve arra szolgáltak, hogy az összevetések felsorakoztatásában Déry Tibor pályáját magyarázzák és értelmezzék. Ilyenformán „párhuzamaink" egy sajátos kismonográfia koncepcióját körvonalazzák.
Az összehasonlítások körét mint mindig, ez esetben is tovább lehetne bővíteni, mondjuk Tóth Árpád, Füst Milán vagy akár Örkény István nevével; hogy a külföldi példákról (Joyce, Proust, Thomas Mann stb.) ne is szóljunk. Erőnkből és időnkből ennyire tellett. - Bár azt sem hallgathatjuk el, hogy bizonyos határokon túl a mégoly közeli kapcsolatok sem tudnának már sok újat vagy lényegeset hozzátenni az eddig kialakult összképhez. A „párhuzamos pályaképek" műfajának is megvannak a maga határai és korlátai. Fogjuk fel gyűjteményünket egy majdani nagymonográfia előtanulmányaként. Vissza