A relativitás elve

Előszó

Nagy várakozással tekintett a világ az 1919. évi május 29-iki napfogyatkozás elé, melynek pontos észlelésére két angol expedíció is vállalkozott. Az expedícióknak nem az volt a céljuk, hogy a teljes napfogyatkozásnál jól észlelhető tüneményeket - a protuberanciákat, napkoronát stb. - tanulmányozzák, céljuk inkább az volt, hogy eldöntsék, igaz-e a relativitási elméletnek az az állítása, hogy a Nap vonzó tömegének közelében haladó fénysugár egyenesvonalú pályájától eltér. A tanuságtételre felhívott ég igennel válaszolt. Ezzel a kísérleti igazolással a relativitási elmélet elhagyhatta az óvatos szakemberek szűk körét: az uj elmélet alapjai elég biztosaknak látszanak és így átmehetnek minden művelt ember tulajdonába. A relativitási elmélet lényegét és fontosságát nehány szóban vagy akár egy ujságcikkben kimeríteni nem lehet. Jelentőségét eléggé mutatja, hogy az angol Royal Society elnöke, aki a napfogyatkozási expedíció eredményéről számolt be a társulat ülésén, a német Einstein elméletét így jellemezte: "Newton megingott: a fizika uj korszaka kezdődik. A világegyetem uj elmélete van keletkezőben." Csak fokozza e kijelentés értékét, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy Newton szülőházának falán a következő felírású márványtábla ékeskedik: "A természetet és a természettörvényeket homály fedte. Ekkor szólt Isten: legyen Newton és lőn világosság." Vissza