Előszó
A legfranciásabb magyar festő" mondogatták róla francia kortársai. Életének nagy részében kétlaki életet élt, s talán valóban sűrűbben állított ki francia földön, mint idehaza. Fiatalon megjárta Münchent, a párizsi Julián Akadémiát, vásznai a Fauve kiállításokon Madsse, Braque, Derain, Vlaminck képeivel szerepeltek együtt, barátjának tudhatta Adyt és Picassót, és egyike volt azoknak, akiknek Modigliani örökre adósa maradt néhány frankkal. A francia főváros modern világából leszűrt „neós" képeivel esztétikai rebelliót okozott a Nagybányai Művésztelepen, alapító tagja volt a magyar festészetet megújító Nyolcaknak, de laza szálakkal kötődött a német Die Brücke csoporthoz is. Ám valójában mindig a maga útját járta, akár Bergenben, Berlinben, Párizsban, Hatvanban vagy Szentendrén dolgozott. A húszas évekre kifejlesztette jellegzetes, saját stílusát, amelynek súlyos, feketekontúros szigora, színeinek fullasztó zsúfoltsága a későbbiekben oldódott ugyan, és művészete fokozatosan egyre líraibbá vált, de gyökeres változáson már nem ment keresztül. Akár az embrió, amely az anyaméhben fejlődve végigjárja az evolúció fázisait, Czóbel kései vásznai úgy hordozzák magukban az ifjúkorban kialakított látásmódot és technikát. Témaválasztása már korán leredukálódott a leghagyományosabbakra: tájképet, csendéletet, enteriőrt, aktot és portrékat festett, kerülte a nagy, allegorikus látomásokat, a politikai vagy szociális üzenetet. Úgy élte végig a huszadik századot, mintha annak viharai nem a közvetlen környezetében tomboltak volna. Az első világháború idején az internálás elől még biciklivel kényszerült Franciaországból Hollandiába menekülni, a második világégést azonban Szentendrén megtelepedve csodás festői termékenységben vészelte át. A nyilas korszak fenyegető rémétől éppúgy érintetlen maradt művészete, ahogy az orosz megszállás, a Rákosi-rendszer, a forradalom, és a megtorlás sem hagyott érzékelhető nyomot, még hangulatnyit sem a képein. Rendületlenül, szigorú időbeosztás szerint az utolsó leheletéig festette tovább az egyre inkább kivilágosodó, puha pamacsos csendéleteit, imbolygó tájképeit, kócos leányportréit.
Ez a bölcsesség, a lélek békéje és a szellem frissessége tette lehetővé számára, hogy ágy éljen és alkosson majdnem egy teljes évszázadon keresztül, hogy kívül maradjon az időn, és csak arra koncentráljon, amelyre csak a legnagyobb festők képesek: azaz, ügy láttassa a világot, ahogyan senki más nem látta. A páratlanul gazdag élet és páratlanul gazdag életmű negyedszázada lezárult. Most minden korábbi Czóbel-albumnál bővebb kép- és dokumentumanyagot felölelő kötettel elevenítjük fel emlékét.
Vissza