Cumania I.

Előszó

A Kárpát-medence geográfiai középpontjában fekszik az ország legnagyobb megyéje, Bács-Kiskun Megye. A Dunától a Tiszáig terjedő területe magába foglalja K-felől csaknem a teljes Kiskunságot, oly jellegzetes homokdűnéivel, nádas-vízállásos, szikes legelőivel, egykor kiterjedt erdőségeivel. A megye határát Ny-felől a Duna képezi, amelyet hosszan elnyúló hátság kísér, s amely délen a bácskai löszfennsík nyúlványaiban szélesedik ki. E két nagyobb területrészt időről-időre különválasztotta a nagy folyam, újra és újra birtokába véve ősi, elhagyott és feltöltődött, s a megye DNy-i részén - az Őrjeg néven ismert - hatalmas tőzegláppá terebélyesedő ágait. A nagy éghajlati ingadozásokat követő szint és mederváltozások mindannyiszor átformálták a táj képét, s a rajta megtelepült ember élet- és gazdálkodásmódját. Ezt tükrözi az ős- és korai történet időszakában a lakosság időszakosan változó olykor hirtelen megnövekedése, majd nagyarányú megfogyatkozása.
A földrajzi környezet ilyen változásai mellett a nagyobb települések sem állandósulhattak. Bizonyára ez is hozzájárult ahhoz, hogy a terület bár közvetlenül az ókori világhatalom és kultúra határán, annak Ny-i és D-i tőszomszédságában feküdt, s azzal hosszú időn át kapcsolatban állt, abba soha még átmenetileg sem olvadt be. Ugyancsak nem tekinthetjük véletlennek azt sem, hogy jóval később a XIII. század folyamán itt alakult ki a betelepedő nomád kun nép központi szállásterülete.
A táj e település-földrajzi sajátosságai nem csupán történetére, úgy tűnik tudományos feltárására is kihatottak. A terület tárgyi emlékeinek őrzése, kutatása kezdeteit és ütemét tekintve meglehetősen elmaradt a szomszédos egykori római provinciákhoz viszonyítva. Megyénkben némileg megkésve és vontatottan jöttek létre, s alig 100 éves, vagy ennél is rövidebb Vissza