Előszó
Legyen szabad első kiadványunk elején néhány közlemény reprodukálásával Egyesülétünk keletkezésének körülményeit és a hangulatot, mely kisérte, megörökíteni.
1908 julius 12-én jelent meg az Egyenlőség XXVII. évfolyamának 28. számában következő cikkem, melyet majdnem egész terjedelmében újra közlök:
MAGYAR ZSIDÓ KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET.
„Még nincsen....
Fájdalom, a magyar zsidóság még nem szedte annyira össze szellemi és erkölcsi erejét, hogy megalkotta volna!
De ami nincs, még lehet.
És kell lennie!
Mindenütt panasz és sopánkodás. Fölhozzák, hogy nincs zsidó szünidei gyermektelep, holott mások által föntartott telepeken kivetkőztetik a zsidó gyermeket vallásából. Siránkoznak azon, hogy a gyermekvédelem által fölkarolt, elhagyott zsidó csemeték parasztházakba lesznek kiadva, ahol vallásukon kivül nevelődnek. Mind veszteség ez a zsidóságnak Keseregnek, hogy a zsidó egyetemi ifjúság el lesz hanyagolva, a felekezet nem törődik velük, nem teremt nekik otthont, menedéket, nem igyekszik üdvös befolyást gyakorolni azokra, akik hivatva lennének egykor a felekezet zászlóját fennen lobogtatni. Mások keresik a szellemi központot, a zsidó muzeumot, a nagy zsidó könyvtárakat, rámutatnak arra, hogy mindebben a külföldi zsidóság mennyire megelőzött bennünket és följajdulnak elmaradottságunk miatt!
Pedig panasz, sopánkodás, följajdulás nem elég. Tettek kellenek. Neumann Ede, a nagykanizsai zsidó hitközség kiváló papja az IMIT utolsó évkönyvében, remek cikkben mutat rá arra a végtelenül fontos és üdvös szerepre, melyet a németországi zsidók életében a már fönnálló nagyszabású egyesületek már pusztán védelmi szempontból is betöltenek. Valóban ezekben az egyesületekben a német zsidóság szellemi és erkölcsi hivatottságának eleven energiája lüktet és a magyar zsidónak megsajdulhat a szive, ha csak Samter könyvében is ezen egyesületek működéséről elolvas egyetmást. Hitközségek tömörülnek szövetséggé odakünn, asszonyok létesítenek országos szervezkedést, polgárok százezrei egyesitik erejüket, hogy zsidóságuknak érvényt és tiszteletet szerezzenek.
Mi magyar zsidók tétlenül, összefont karokkal, közönyösen szemléljük bajainkat, melyek nem csökkennek, hanem szaporodnak. Ott van az elemi hitoktatás kérdése a nem zsidó népiskolákon. Több ezer állami és hitfelekezeti elemi iskola van az országban, szerteszét a falvakban, ahol néhány, 3 vagy 4, esetleg 5 vagy 7 zsidó gyermek van beirva és látogatja az iskolát, de zsidó hitoktatásban nem részesül, mert a falvakon nincs hitközség, mely a vallástanitásról gondoskodnék, az anyahitközségek pedig megelégszenek azzal, hogy saját területükön munkálkodnak. Évtizedek előtt, mikor a zsidó családi otthon, a szülei'ház pótolni tudta az iskolát, ez nem volt oly csapás, mint most, amikor a falusi kereskedő csak ritka esetben tanitja gyermekét imádkozni és a mostoha viszonyok mellett nem mindig képes gyermeke mellett tanítót tartani. Pedig valakinek kötelessége volna ezen tanulók vallási oktatásáról gondoskodni. Ezrekre rug évente azon zsidó gyermekek száma, kik nem részesülnek zsidó vallásoktatásban - és nekünk nincs még arra sem fórumunk, mely legalább a statisztikai adatokat összeszedje. Még csak kísérlet sem történt arra nézve, hogy legalább az állami iskolákon vándorhitoktatók - ha már másként nem lehet - megtanítanák a zsidó növendéket, hogy neki is van vallása, imakönyve, bibliája!
Vissza