Csutora

Előszó

Részlet a könyvből:

Óvatosság, olvasó! Kutyatörténet következik.
Meg kellene tudni, mifajta gyengeség az, mely irókat, a legfinnyásabbakat is, pályájuk során megejt néha, hogy figyelmüket és szándékukat örök s magasrendü modelljük: az ember felől a teremtés alacsonyabbrangu statisztái felé forditsák? Az ilyen irások hangjában van egy kevés leereszkedés. A költő kegyesen s jóindulattal pillant le az élet alacsonyabb szférái felé, talán megdöbbenten, vagy kiábrándultan a tragikus játéktól, mely a kétlábu élet homlokmagasságában szemei elé tárul, - de mindenesetre jóindulattal s elnéző fanyalgással pillant le a mélybe, ahol, a teremtmények rangsorának egyik alsó fokán, az ártalmatlan, távoli és primitív rokon, az állat figyel feléje. Aha, kutya!... - gondolja leereszkedéssel. S füttyent és sétára indul vele.
Séta közben, mig az alacsonyrangu barát előre- és hátraszaladgál, s felborzolt szőrrel, hegyes fülekkel, farkcsóválással s mindenképpen elmondhatatlan buzgalommal és izgalommal tart szemlét a világban, ir leveleket egyes meghitt fatörzsek tövébe, s átnézi itt-ott egy utcasarkon a napipostát, az iró gyanakodva veszi észre, hogy a kutya-regény kisértésének válságos pillanata elérkezett az ő életébe is. Az iró, aki civilben ujságiró, s csak élete arrogáns pillanataiban illeti e fenkölt cimmel magát, kellemetlen érzéssel veszi tudomásul a kisértést és igyekszik elháritani. Aha, kutyaregény!... - gondolja ujfent. S aztán: ugy látszik, baj van, ha te kutyaregényt akarsz irni. Vissza