Fülszöveg
(...) Jézus levétele a keresztről. A meggyötört test itt is görnyed, kezei már megszabadultak a véres vasszögektől, fekete lepel alatt Mária összeroskadt teste is látszik, ám a kép alján, a feszület talpánál, a misztifikált hangulathoz képest valami egészen emberi történik. Nemesen brutális. A római katona a nagy erőkifejtéstől megfeszülve, harapófogóval rángatja ki az Úr egyszülött fiának lábfejéből a kegyetlen szeget. (...)
(...) Mindig a római katona helyébe képzeltem magam. Ahogy látom ott vonaglani a tehetetlen, elpusztuló emberi testet, amelyet már életében hatalmas, szinte misztikus imádat és csoda övezett, hallom hogy hozzám szól és nem tudom, hogy merjek-e válaszolni. Nekem, ott, akkor, nem szabad szeretnem a keresztényeket. Nekem még ott és akkor politeistának kell lennem. De Ő csak néz, néz rám - és legszívesebben lefeszíteném. De nem tehetem, mert marcona-morcos társam könnyed, laza csuklómozdulattal, mint Drazsen Petrovics vágná belém lándzsáját. Igaza lenne. Ez a...
Tovább
Fülszöveg
(...) Jézus levétele a keresztről. A meggyötört test itt is görnyed, kezei már megszabadultak a véres vasszögektől, fekete lepel alatt Mária összeroskadt teste is látszik, ám a kép alján, a feszület talpánál, a misztifikált hangulathoz képest valami egészen emberi történik. Nemesen brutális. A római katona a nagy erőkifejtéstől megfeszülve, harapófogóval rángatja ki az Úr egyszülött fiának lábfejéből a kegyetlen szeget. (...)
(...) Mindig a római katona helyébe képzeltem magam. Ahogy látom ott vonaglani a tehetetlen, elpusztuló emberi testet, amelyet már életében hatalmas, szinte misztikus imádat és csoda övezett, hallom hogy hozzám szól és nem tudom, hogy merjek-e válaszolni. Nekem, ott, akkor, nem szabad szeretnem a keresztényeket. Nekem még ott és akkor politeistának kell lennem. De Ő csak néz, néz rám - és legszívesebben lefeszíteném. De nem tehetem, mert marcona-morcos társam könnyed, laza csuklómozdulattal, mint Drazsen Petrovics vágná belém lándzsáját. Igaza lenne. Ez a dolga. Hagyom hát a kereszten, nézem az arcát. Kíméletlenül szemembe süt a nap. Nem érdekel. Pedig kurvára utálom. (...)
(Lucien Párizsban)
(...) Aztán egyszer csak mégis kitisztulsz és megint a Central Parkba vágysz, a Madisont látod szemeiddel, a pisztolyos négereket, a késelő kínaiakat - és Pesten érzed magad. Ott is élsz a nyolckerben, a magyar Chicagóban, ahol nincs perc, hogy ne lejmoljanak, és hiába mondod, hogy nincs, holott tényleg, akkor is mindig személt vagy, és ez már nem érdekel.
De az ötvenhatodikban eszedbe nem jutna valakitől tíz centet kérni.
Jó reggelt!
Hol a cigi?
Marlboro van nálam, csendben, bújkálva elszívom, mert a barnahaj még alszik, és tudom, hogy idegesíti, mert félt engem, legalább ő meg anyám, és igaza is van. (...)
(Cigiszünet)
Vissza