Fülszöveg
A szerző - önmagáról, könyvéről:
Háborús esztendőben, 1943ban születtem. Nemzedékemet csak részben formálták a vargabetűs történelem- és sorsfordulók, annál inkább az országépítés vibráló lendületű hullámai. Bár szülővárosom Székesfehérvár, mégsem életem soha Fejér megyében. Történelemtanár létemre alig tanítottam iskolában. Hazaköltöztem szűkebb pátriámba, hogy azóta is kínzó makacssággal elkívánkozzam Somogyból. Gyermekkori képzeletemet elkápráztatták Verne kalandos világutazói, a színes kultúrák vad kavargása. Világot akartam látni én is, mohón szívni ízek, hangulatok sokféle fűszerillatát, átélni a másféleség bódító örömét. Fölnövekedvén észre kellett venni vágyaim és a felnőtt-valóság között ásító űrt. Amikor az ember cselekvő hajlandósága elvész a köznapi szürkeségben, szétmorzsolja a munkahelyi kisszerűség. Jó tíz, kitörési kísérletekkel tarkított év után kezdhettem konkvisztádoroskodásom - immár az íróasztalnál, a gondolat, a szellemi megismerés világában. Sok egyéb mellett...
Tovább
Fülszöveg
A szerző - önmagáról, könyvéről:
Háborús esztendőben, 1943ban születtem. Nemzedékemet csak részben formálták a vargabetűs történelem- és sorsfordulók, annál inkább az országépítés vibráló lendületű hullámai. Bár szülővárosom Székesfehérvár, mégsem életem soha Fejér megyében. Történelemtanár létemre alig tanítottam iskolában. Hazaköltöztem szűkebb pátriámba, hogy azóta is kínzó makacssággal elkívánkozzam Somogyból. Gyermekkori képzeletemet elkápráztatták Verne kalandos világutazói, a színes kultúrák vad kavargása. Világot akartam látni én is, mohón szívni ízek, hangulatok sokféle fűszerillatát, átélni a másféleség bódító örömét. Fölnövekedvén észre kellett venni vágyaim és a felnőtt-valóság között ásító űrt. Amikor az ember cselekvő hajlandósága elvész a köznapi szürkeségben, szétmorzsolja a munkahelyi kisszerűség. Jó tíz, kitörési kísérletekkel tarkított év után kezdhettem konkvisztádoroskodásom - immár az íróasztalnál, a gondolat, a szellemi megismerés világában. Sok egyéb mellett írtam életrajzi dokumentumregényt a finnugor nyelvrokonságunkat kutató Sajnovics Jánosról, történeti-szociológiai esszét (Gyorsuló idő) és könyvet a Kis-Balatonról.
Mi ezekben és a jelen munkában a közös? - kérdezheti az olvasó. Talán a gyermekkori vágyak egyfajta kiteljesedésének öröme. Talán a hajdani világcsavargók vizslató-fölfedező hajlandóságának vélt öröksége. Talán a sokféle tekintő kultúrhistóriai érdeklődés letűnt világok testamentuma iránt; hogyan zsugorodnak, alakulnak maradék értékeik, eszményeik korunk sürgető kihívására.
Ezt a munkát 1978-ban kezdtem azzal a föltevéssel, hogy magyar kisebbségek helyzete fehér folt szociográfiánkban. De kisebbség-e a bukovinai székely? Magyar nyelvű és műveltségű közösségük annyira különbözött életmódban, gazdasági fejlettségem a dunántúli környezettől - ahová 1945-ben telepítették őket, -, hogy a gyors alkalmazkodás kényszerének meg nem felelhettek, és a társadalom peremére sodródtak. Ezt szerencsétlen módon megerősítette beköltözésük nem mindennapi körülményeinek sokkja (először 1979-es Valóság-tanulmányomban írtam róla) és az ötvenes-hatvanas évek nemzeti-etnikai sajátosságokra keveset adó politikája. Hátrányos társadalmi helyzetük konzerválódott, szüntelen tetéződött és klasszikus kisebbségi sorssá sűrűsödött. Ez az abszurd helyzet a dunántúli letelepedés után jó negyven esztendővel is érződik.
A bukovinai székelyek élettörténete lett ez a könyv. Szolgáljon hasznára mindazoknak, akik idegenbe szakadt magyar néptöredékek etnikai alakulását kutatják, akiket ma is sötét előítéletek súlya nyomaszt, akik nem ismerik a társadalom mélyvízben futó áramlatokat. Leginkább mégis az önnön kétségeivel vívódó, túlérzékenysége csigaházába bújt, százszor meggyötört s már-már megjelölt sorsú, egyszerű bukovinai székelynek írtam ezt a könyvet. Aki szereti, ha róla szólnak, s mégis féli, mert ebben is oly sokszor csalódnia kellett. Csak remélhetem, hogy ezúttal nem így lesz.
Vissza