Csupaszív katonák

Előszó

Két éve már, egy október végi napon szerkesztőségi szobámban csengett a telefon. Felvettem, s aki hívott, ingerült hangon rámkiáltott: - Te írtad azt a badarságot? - Nem tudom miről van szó - mentegetőztem. - Akkor nyisd ki az újságotokat a harmadik oldalon. „Böröcz József szakaszvezető hat kiválót nevelt". Hangzatos cím. Szerettem volna én ott lenni abban a vizsgáztató bizottságban! És ti még ilyennek csináltok propagandát! Még hogy hat kiváló és Böröcz a hetedik. Csak gondolkozz! Lehet ez a mostani magas követelmények mellett? Mi sem alszunk. Ismersz, hogy sok időt töltök a katonák között és a szakaszomban mindössze egy katona tudta csak megszerezni a kiváló címet. Hát azt hiszed, hogy ezt elhiszik a szakaszparancsnokok? Nyomban átfutottam a rövid hírt, amely alig tíz mondattal tudatta, hogy Böröcz József szakaszvezető, az egyik műszaki raj parancsnoka hat beosztottjával együtt elnyerte a „Néphadsereg kiváló katonája" címet, s ezért a honvédelmi miniszter a Haza Szolgálatáért Emlékérem bronz fokozatával tüntette ki. Nem találtam ebben semmi különöset, s ha régi ismerősöm - akit bemutatkozás nélkül a hangjáról megismertem - nem szórta volna olyan ingerülten á kétségeit, talán soha nem kerestem volna fel Böröcz szakaszvezetőt. A kíváncsiság hatalmába kerített, s tudni akartam az igazságot. Fészket vert bennem is a gyanú, hátha valami nagy-nagy liberalizmusról vagy más olyan turpisságról van szó, amit éppen a kiváló mozgalom tisztasága, becsülete érdekében nem népszerűsíteni, hanem bírálni kell. Felhívtam telefonon az egység politikai helyettesét, aki meghívott, hogy látogassam meg a kiváló rajt, mivel szerinte érdemes lenne részletesebben ismertetni Böröcz szakaszvezető módszereit. És elutaztam. Egyszer, kétszer, tízszer, sokszor. Három esztendeig figyeltem Böröcz szakaszvezető és a „Böröcz-utódok" munkáját, módszerét. Vissza