Módszertani kézikönyv az anyanyelv tanításához az alapiskola 1. osztályában

Előszó

„Az olvasásban elért sikerek varázskulcsa nem a legújabb nyelvészeti trükk egyszerűsített változatában, nem a bizarr és orientációs módszerekben, vagyis nem újabb kommersz címekben rejlik, melyek az azonnali olvasási készséget garantálják. Szükség van valamire, ami készteti a kis olvasót, hogy akarjon olvasni." (Braun, 1971)
Alfred Lie norvég professzor a „Szóanalízis mint az olvasástanítás alapja" című unkáját két kulcsszóval lehet jellemezni: nyelvi tudatosság és tudatos önellenőrzés, fonológiai tudatosság, valamint az olvasási készség és a helyesírási készség viszonyát vizsgálta. Vagyis azt: ha valakit a kezdet kezdetén megtanítanak a hangokra, s a hang-betű megfelelésre, az jobban olvas, és annak jobb a helyesírása is.
Sajátos programmal fognak dolgozni, kedves Kolléganők, Kollégák, mely az analizálási-szintetizálási gyakorlatokat helyezi az előtérbe, magában foglalva a betűtanítást, az olvasástanítást, az írástanítást, az irodalom tanítását, a helyesírás tanítását és a beszédművelés teljes anyagát.
Bevezetésképpen beszélgetünk a gyerekekkel a nyelvről, arról, hogy a beszéd monyokra, a mondatok szavakra, a szavak szótagokra és hangokra bonthatók. A hangokat a fonomimika segítségével tanítjuk, amely a „mondani - mutatni - csinálni - hangoztatni" didaktikai alapelvre épül, miközben a gyermek figyelmét a halláson kívül a kiejtésére és az artikulációra is tereljük. A gyermek a saját kiejtése alapján analizál. A következetes analízis pedig segíti a szótagokra és a hangokra bontást, majd pedig az összeolvasást és a helyesírást is.
Minden betűhöz tartozik egy-egy szituációs kép (erről beszélnek, szöveget alkotnak tanulók), egy-egy hívókép, a szóképekhez tárgykép, ezek olyan szavakat kínálnak, melyekben a tanítandó hang előfordul szókezdő, szóközépi és szóvégi helyzetben.
A szótagolás úgy kapott helyet a tankönyvben, hogy a tanuló keresi a magánhangzókat, majd az egyezményes jellel jelöli a szótaghatárokat a néma olvasás közben, ám a szöveget nem szótagolva látja maga előtt, tehát a szeme előtt van az a lehetőség is, hogy folyamatosan is kiolvashassa a szavakat, megelőzve ezzel a helytelen tagolást. Minden gyermek a neki szükséges ideig szótagol.
Lie professzor bebizonyította, hogy a szótagokra bontás (a szekvenciás analízis) hatásosabb módja a szóanalízis tanításának, mint csak a hangok helyzetének megfigyeltetése (vagyis a pozíciós analízis).
A mondatnak, szónak, szótagnak, magánhangzónak, mássalhangzónak más-más színű és alakú a jele, mellyel játékos módon tanulják meg a gyerekek a mondatok szavakra bontását, a szótagolást és a betűket, majd pedig a hangok, betűk, szótagok összekapcsolását. Vissza