Csúcsformában

Fülszöveg

„A nagy színészi teljesítménynek sok formája van, de egy igazi színész azonnal felismeri. Nos, Jackie Chan filmjei rendkívül komolyak, néha hátborzongatóan komolyak, ugyanakkor hihetetlenül viccesek, és milliókat bűvölnek el szerte a nagyvilágban."
Tom Hanks

„Jackie Chan mindig arra biztat minket, hogy minden nyarat ki kell élvezni, és élni kell az életet. Az ő példája megvilágítja az előttünk álló utat."
Adrien Brody

„Jackie Chan mindig egy veszélyes, ugyanakkor elragadó karaktert alakít. Olyan, mint egy sűrűben megbújó, mindig támadásra kész, játékos macska."
John Cusack
„Jackie Channel együtt forgatni a legjobb filmes élményem volt. Olyan érzés volt, mintha nem is vele dolgoznék, hanem folyton azon igyekeztem, hogy utolérjem őt. Meggyőződésem, hogy a filmiparban azért van szükség mindig újabb és jobb kamerákra, hogy követni lehessen Jackie Chan mozgását. Jackie bizonyos értelemben Chaplint juttatja eszembe - egy olyan embert, aki képes a gyermeki ártatlanság és az erő... Tovább

Fülszöveg

„A nagy színészi teljesítménynek sok formája van, de egy igazi színész azonnal felismeri. Nos, Jackie Chan filmjei rendkívül komolyak, néha hátborzongatóan komolyak, ugyanakkor hihetetlenül viccesek, és milliókat bűvölnek el szerte a nagyvilágban."
Tom Hanks

„Jackie Chan mindig arra biztat minket, hogy minden nyarat ki kell élvezni, és élni kell az életet. Az ő példája megvilágítja az előttünk álló utat."
Adrien Brody

„Jackie Chan mindig egy veszélyes, ugyanakkor elragadó karaktert alakít. Olyan, mint egy sűrűben megbújó, mindig támadásra kész, játékos macska."
John Cusack
„Jackie Channel együtt forgatni a legjobb filmes élményem volt. Olyan érzés volt, mintha nem is vele dolgoznék, hanem folyton azon igyekeztem, hogy utolérjem őt. Meggyőződésem, hogy a filmiparban azért van szükség mindig újabb és jobb kamerákra, hogy követni lehessen Jackie Chan mozgását. Jackie bizonyos értelemben Chaplint juttatja eszembe - egy olyan embert, aki képes a gyermeki ártatlanság és az erő összehangolására."
Owen Wilson


„Folyamatos pörgés az életem: szerepek, filmek, bemutatók, utazások, határidők, megbeszélések. Mindenki a barátom és én mindenki barátja vagyok: kaszkadőr társaim, színészek, rendezők, producerek, cimborák.
Ebben a folyamatos pörgésben szinte teljesen elfelejtettem, ki vagyok én - Jackie Chan, az ember. Szinte elfelejtettem, de ekkor jött Zhu Mo.
Kérdezett, hallgatta a történeteimet, aztán elkezdett írni. Amit leírt, az én voltam. Miközben felelevenítettük az emlékeimet, arra gondoltam: igen, ez vagyok én - ez is én vagyok.
De ez nem a filmvászonról vagy a címlapokról ismert Jackie. Nem. Ez egy teljesen hétköznapi ember, a maga gyarlóságaival, megbánásaival, örömeivel, bánataival és az érzelmeivel, amelyeket oly nehezen tudott megosztani azokkal, akik a legközelebb álltak hozzá. Szeretném most mindenkinek megmutatni ezt a Jackie Chant.
Szeretem ezt a könyvet, legalább annyira, mint a filmjeimet."

„Habár mi voltunk a hét kiválasztott, és a Hét Kis Áldás társulat tagjaiként kis színészek lettünk, nem volt ritka, hogy vitába keveredtünk egymással. Volt idő, amikor az iskolában úgy neveztek engem, hogy a »kis külföldi«. Ennek az volt az oka, hogy ugyebár kiskoromban a francia konzulnál laktunk, és a kenyértől meg a tehéntejtől jó nagyra nőttem.
Akkoriban a többiek nem igazán néztek rám jó szemmel, és igazából nem szerettek engem. Egyszer össze is verekedtem Yuan Kuival, de hogy miért, arra már nem emlékszem. A többiek körbeálltak, és nézték a csetepatét. Én ollózó rúgásban nagyon jó voltam, ezért amint egymásnak rontottunk, valaki rögtön rám szólt, hogy nem használhatom az ollózó rúgást, úgyhogy nem is mertem használni. Addig verekedtünk, amíg egyszer csak megérkezett a mester. Erre a bámészkodók rémülten szétszaladtak, a mester viszont egy kiáltással megállította őket.
- Mi ütött belétek? - kérdezte.
Én és Yuan Kui hangosan lihegtünk, és dühödten néztünk egymásra.
A mester ekkor így szólt:
- Jól van. Verekedtetek, ugye? Mindenki álljon félre! Ti ketten lépjetek ki, és verekedjetek!
Mind a ketten meglepetten néztünk a mesterre, aki rettentő hangon elkiáltotta magát:
- Verekedjetek!!
Kénytelenek voltunk verekedni. Ti nem tudjátok, mennyire fárasztó a verekedés. Harminc vagy negyven másodpercig még rendben van, de ha folytatjuk, akkor fáradunk el csak igazán. Akkoriban mi még kicsik voltunk, és nem tudtuk, hogyan kell helyesen lépni és levegőt venni, csak ütöttük egymást keményen, egészen addig, amíg mind a ketten kimerülve el nem terültünk a földön." Vissza