Előszó
Szőnyi Gábor
ELŐSZÓ
1981 egyes péntekjein szokatlan csapat szállta meg a Mahart Csepel-szigeti székházának klubtermét. Olyanokról beszéltek, hogy „mintha a csoportot rejtett közös alapfeltevések mozgatnák", meg hogy a „bűnbakképzés dinamikájában a vezetővel szembeni eltagadott ellenérzések jelennek meg", többnyire halkan szóltak egymáshoz, sok feltételes módot használó stílusban - azaz az első csoport-pszichoterápiás szeminárium hallgatói voltak. A „kísérleti évfolyamot" Tomcsányi Dórával ketten szerveztük. A kor hagyományai szerint a szeminárium szerkezete passzív volt: a nevesebb csoport-pszichoterapeuták közül kértünk fel vitaindító előadókat, hogy többkevesebb sikerrel mozgassák meg a hallgatóságot.
A kezdeményezés valódi szükséglettel találkozott: Míg a képzés sajátélmény-csoport része már a hetvenes években általánosan elfogadottá vált, rendszerezett elméleti képzésre nem volt egyéb lehetőség. A következő években kiépült a hároméves szemináriumi modell, amely két év elméletet és egy év technikai szemináriumot jelent. Az elméleti szemináriumok szerkezete annyiban változott, hogy a hallgatók léptek elő referálókká. Ehhez a nemzetközi irodalomból válogattunk szemelvényeket, s a hallgatók véleménye alapján alakítottuk ki a törzsanyagot. Az idegen nyelven nem tudóknak az segített, hogy mindig akadt vállalkozó a fordításra. Érthetően hamar jelentkezett az igény arra, hogy tegyük mindenki számára hozzáférhetővé a szemelvényeket. 1983-84 óta próbálkozunk ezért egy szöveggyűjtemény megjelentetésével, amit most sikerül megvalósítani. A szemináriumokhoz belső anyagként használhattunk nyersfordításokat, a szöveggyűjteményhez azonban már nem. Ezért 1988-ban szerkesztőbizottság alakult, átvéve az oktatóktól az anyag gondozását.
E kötet már egy új rendben jelenik meg. 1990 januárjában megalakult az önálló Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület, a korábban a Magyar Pszichiátriai Társaság csoport-pszichoterápiás munkacsoportja égisze alatt kialakított képzési rendszert pedig önálló oktatási intézmény, a Csoportanalitikus Kiképző Intézet viszi tovább. A forduló indokolttá tesz némi visszatekintést és azt, hogy megkíséreljük elhelyezni a változást a társadalmi mozgásban.
A csoportmódszerek a hazai pszichoterápiák fejlődésében jelentékeny szerepet vittek, nem annyira az elmélet fejlesztésében, mint inkább a pszichoterápia általános szakmai legitimálásában. Természetesen a fejlődés torzulásai is látványosak.
Pszichoterápiás csoportmódszerrel hazánkban az ötvenes években kezdtek dolgozni (pl. Liebermann, Böszörményi). Akkor, amikor „lélek" nem létezett, pszichológiai oktatás nem volt, amikor pszichoanalízist legfeljebb egy-egy ember végzett, magánpraxisa rejtekén, amikor az eredeti csoportban, a családban is csak egymás előtti hallgatással lehetett igazán védekezni a hatalom kiszámíthatatlan számonkérése
7
Vissza