Ösvény a hegyoldalban

Előszó

Amikor Kolumbusz 1492. okt. 28-án hajóval behatolt egy nagyon szép folyó torkolatába, a bennszülöttektől - akik barátságosan jöttek hozzá - megértette, hogy Kuba szigetén van és a sziget olyan nagy, hogy húsz nap alatt sem lehet körbehajózni. Európai ember először érkezett ekkor Kubába. A tengerészek sok ismeretlen növényt láttak a bejárt parti tájon - valójában csak a gyapotcserje volt ismerős -, a bennszülött férfiak és nők kezében „parázs és füstölésre használt fű volt". Az európaiak által akkor még nem ismert kultúrnövények a kukorica, a burgonya és a dohány.
Arany- és ezüstláz hajtotta ide kezdetben a fehéreket. A jelenleg kétmilliós Havannát 1515-ben alapították a spanyolok, 1607-ben már a spanyol uralkodó rendelete fővárossá teszi. Az első népszámláláskor. 1574-ben a 171 ezer lakosnak a fele még indián volt, negyede európai, és másik negyede már afrikai. Hamar kiderült, hogy az indián őslakosságot rabszolga vagy bármilyen kényszermunkára nem lehet használni, inkább meghalnak vagy az erősebbje állandó és reménytelen felkelésekben pusztul el. Már csak ötezer indián élt 1632-ben, annak is nagy része megközelíthetetlen hegyekben vagy mocsarakban. Manapság egyetlen egy őslakos sincs Kubában.
A hatalmas latifundiumok, nagybirtokok munkaerő-éhségét csak az Afrikából fegyveresen beszerzett vagy a törzsfőnököktől „megvásárolt" négerekkel lehetett csillapítani. Egymillió afrikait hoztak át az Óceánon a rabszolga-hajók Kubába 1880-ig, ami után fokozatosan megszűnt a rabszolgakereskedelem. A cukornád, gyapot és kukorica ültetvények kapitalizálódó gazdálkodási rendszere, ha kis részben is, de lehetővé tette, hogy a múlt század végére már kialakuljon a szabad négereknek a rétege. Nagy erőfeszítéssel ugyan, de a rabszolgák legrátermettebbjei számára lehetséges volt a felemelkedés. Vissza