Ne féljetek magyarok

Fülszöveg

Búcsúszavak

Volt egyszer egy Pest Megyei Hírlap. Voltak hibái, voltak erényei. És voltak szerzői. Kitűnőek! Most nincs Pest megyei újság, hisz az a lap, kitűnő szerzők ide vagy oda, megszűnt. E sorok írója, a Pest Megyei Hírlap hajdani főszerkesztője, akkor ezzel a gondolattal búcsúzott: Hisszük, visszatérünk. És naivul, bolondul hittünk is ebben. Hittünk és vártuk a csodát. Ez egyszer hiába. Vesztettünk. Pedig volt remény, volt egy pillanat, amikor úgy nézett ki: visszatérünk. Csapzottan, kimerülten, tán megfogyatkozva is, de újból ott leszünk reggelente azok kezében, akik függetlenül attól, hogy nemzetiek-e avagy liberálisok, avagy szocialisták, mindenesetre kíváncsiak rá, vajon miről ír az a nem is maroknyi, hanem annál azért népesebb csapat, amely nemzetünk és hazánk fölemelkedésének útjából a legnehezebb akadályt kísérelte meg arrébb lökdösni, vagyis azt a gondolkodásmódot, amely a szocializmus évtizedeiben milliókat kerített hatalmába, mint a marihuána. Világgá kürtöltük két és fél esztendőn át, hogy a magyar nemzet Európa egyetlen nemzeténél sem alábbvaló, hogy nem kell szégyenkeznünk magyarságunk miatt. Nem bántottunk kisebbségeket, de sok minden olyasmit észrevételeztünk, ami sértette nemzetünket. Mi szót emeltünk a magyar-ukrán alapszerződés megkötése ellen is. De egyetlen párt, avagy pártvezér mellett sem horgonyoztunk le, miért is a Pest Megyei Hírlap a kisgazdáknak túl MDF-es, az MDF-eseknek túl MIÉP-es, a MIÉP-eseknek túl amolyan volt. Ám ez volt a célunk. Még akkor is, amikor üzleti manőverek következtében úgy jelent meg a PMH. hogy kiadja a Magyar Penna Kiadói Kft., melynek ügyvezető igazgatója nem társadalmi munkában, dr. Giczy György. A Pest Megyei Hírlap nem lett a KDNP szócsöve. Ebben persze a szerkesztés számára előnyt jelentett, hogy nevezett pártvezetők nem is tudtak mit kezdeni a lappal, a tömegkommunikációhoz nem értenek, ám az igazsághoz tartozik, hogy dr. Giczy György úgy tartotta jónak a lapot, ahogyan volt, azaz ő sem kívánta pártlappá alakítani az újságot. De az is igaz, hogy erről a vonalról egyetlen peták sem érkezett, vagyis a KDNP körül nem áll egy olyan réteg, amely pénzelni tudna egy napilapot. (Vannak ugyanis pártok, amelyek körül ilyen található.) A Pest Megyei Hírlap kiadási tulajdonjoga mai napig is tisztázatlan, bár Szörényi Levente messzemenő jó szándékkal és szeretettel kísérletet tett arra, hogy egy alapítván} (PARÁZS) révén rendezhessük sorainkat. Nem sikerült. S nemcsak azért, mert az alapítványt főként kispénzű nyugdíjasok, illetőleg egy-két velünk szimpatizáló vállalkozó támogatta, hanem mert a KDNP soraiból főképpen olyan kuratórium alakult, amelyből hárman legutóbb Benedek István és Szörényi Levente hívásának sem tettek eleget.
Az öttagú kuratórium három KDNP-s tagja, bizonyára önnön lelkiismeretére hallgatva olyan, a többségi tulajdon áruba bocsátására vonatkozó kísérletet tett, ami nem tisztességes, nem korrekt. Sietve hozzáteszem: az ideiglenes kuratóriumi elnök, ki e pozícióban Benedek Istvánt követte, tette ezt az ajánlatot, ám a másik két KDNP-s tag hallgatott, ami ugye egyenlő a beleegyezéssel. Ok pénzt akarnak kapni a többségi tulajdon áruba bocsátásáért. Hogy kitől? Nos, a Pest Megyei Önkormányzattól, amelynek elnöke, kitűnően érezvén a lap hiányát, kísérletet tett a PMH kiadatási jogának megszerzésére. Nem szabad ezen csodálkozni itt a nemzeti vagy konzervatív oldalon, hisz nem csodálkoznának a másikon sem. Ott cselekednének! Itt is úgy tűnt, cselekszenek, ami érthető, hisz a megyei önkormányzat elnöke, dr. Schmidt Géza konzervatív politikus, aki az Önkormányzatok Szövetsége jelöltjeként lett képviselő, majd a közgyűlés elnökké választotta, míg a két főhivatású alelnök egyike az MDF-ből, a másik a kisgazdáktól került a megyeházára. Van még három alelnök, őket a Fidesz, a KDNP és a MIÉP juttatta a testületbe. Volt hát remény, hisz kiadónk közben a KDNP elnöke lett, a megyeháza pedig az említett összetételű. Mögöttünk állt még Szörényi Levente is, no meg sokan, akik velem együtt elvárták volna, hogy az említett erők vegyék tudomásul: megyeházi sikerüket nagyrészt a Pest Megyei Hírlapnak köszönhetik. (Nem voltunk azzal vádolhatók, hogy a jelenlegi kormánykoalíciót adó pártokat népszerűsítettük volna Pest megyében.) Éppen ezért Kedves Olvasó, gondolja csak végig, hogy mennyi sirámot hallhatott a konzervatív politikusoktól, amelyben mind-mind azt panaszolták, hogy a konzervatív oldalnak nincs megszólalási lehetősége. Hát a PMH-ban volt! De ennél is érdekesebb, hogy a megyeházi konzervatív politikus (a KDNP-s alelnök) szélsőségesnek ítélte a lapot egy szélesebb körű beszélgetés alkalmával, ám az MSZP nemzeti elkötelezettségéről híres egyik alelnöke ezt botorságnak tartotta, amikor beszélgetésünk során megemlítettem. A KDNP-s megyei vezetőnek elmondtam, hogy a „szélsőséges" minősítésre csak akkor válaszolok, ha végre valaki konkrétumokat mond. Magával ezzel az ostobasággal nem vitatkozom. Ugyancsak konzervatív megyei vezető intett: írjak, írjunk a sorok között. Visszautasítottam, méghozzá azzal, hogy eleget tettem ezt 1990 előtt, ehhez visszatérni nem vagyok hajlandó. No, mindezek után, nem is túl hosszas mérlegelést követően, dr. Réti Miklós, a megyei önkormányzat alelnöke tárgyalásainak köszönhetően, valamikor március nem épp legelején döntés született: április elsejétől (bolond voltam, hogy hittem!) indulhat a tulajdonviszonyok bonyolultságát maga mögött hagyva, azt a jogászokra testálva a Kossuth Népe, ami a PMH utódja lett volna. A Kossuth Népe mutatványszámát március 15-re terveztük, s erre dr. Schmidt Géza elnök úr igent mondott, s vállalta a vezércikk megírását is. Óvatos duhajként az első reménysugár megjelenésekor, "riasztottam" a szerkesztőséget s rendszeres szerzőinket,
hogy küldjenek írásokat, március 14-én utcán lesz a Kossuth Népe mutatványszáma. A Szikra Lapnyomda lenyűgöző eleganciával kezelte az ügyet. Látszott, nem a politika érdekli őket, hanem egy gyors, érdekes feladat. És higgyék el: a Magyar Posta és a Buvihir - e cégek terjesztették a PMH-t - március 13-án vállalták az igenis embert próbáló feladatot. Mindenkin látszott: segíteni akarnak, mindenkin éreztem: szolidáris egy napilap szerkesztőségi kollektívájával. Mondhatom: cselekedeteik meghatóak voltak, hiszen aki olvasott bennünket, tudja: feszültségek terhelték a terjesztők és a PMH múltját. Az említett terjesztők e március 13-i munkájukért köszönetet érdemelnek. Bizonyította számomra, hogy a hivatal is lehet nagystílű, elegáns. Míg én e kedvező tapasztalatokat gyűjtögettem, kollégáim a Szikra Lapnyomdában már tördelték az oldalakat, a fényszedő gépeket etették a kéziratokkal. Ők hát a nyomdában, magam a terjesztőknél sürgölődtem, miközben a megyeházán az elnök úr és öt alelnöke meghozta a döntést: a nyomdagépek álljanak le, ne legyen mutatványszám, s a Kossuth Népe merüljön feledésbe. Dr. Réti Miklós alelnök úr elkeseredetten vállalta, hogy közli a hírt a nyomdában dolgozó kollégáimmal. Megtette, azután szétszéledtünk, most már valószínűleg végérvényesen. Ott álltam egy halomnyi kézirattal, s akkor azt gondoltam, kár lenne ezt az anyagot fiókban tartani. Megérdemli Kossuth népe, itt Pest megyében, hogy effajta olvasnivaló is kerüljön a kezébe. Hozzásegített ehhez nyugdíjas - tán nevezhetem így - Barátom, aki egymaga 420 ezer forinttal támogatta előbb a Parázs Alapítványt, most meg ezt a kiadványt. Ő mondta egyszer, amit jó lenne, ha sok helyen értenének: „Ha a nemzetnek nincs nemzeti lapja, akkor tán már nemzet sincs." Ő megtette, amit megtehetett. Az ünnepi mutatványszámból két írás hiányzik, mindkettő megyei jellegű, mert szerzője kérte, vegyem ki írásait ebből a „brosúrából". Kivettem. Végül pedig e búcsúzásra kényszerülő előszóban köszönök el Kedves Olvasóimtól, nem mint volt főszerkesztő, hanem mint aki hosszú időn át mindennap szólhatott Önökhöz. Köszönöm sok-sok lelkesítő levelüket, telefonhívásukat. Köszönöm forintjaikat, amelyeket a Parázsnak küldtek. Kérem Önöket, hogy ne féljenek, tegyék, amit magam is tettem, mondják naponta és kitartóan a véleményüket. Ha sokan akarjuk, megváltoztathatók a rossz dolgok, ha sokan akarják, tán még lesz idő, amikor megint szólhatok naponta. Jó volt együtt lenni Önökkel, jó volt kis darabka étket adni azoknak, akik éheztek arra, ami magyar. Magamat vigasztalom azzal, hogy ha most egy magyar újságíró tüzet visz, s ezt mások tűzhelyébe helyezi naponta, az akkor is fönnmarad, ha éppen lapja nincs. Most ebből a helyzetből kívánom Önöknek: méltósággal viseljék sorsukat. Vödrös Attila Vissza