Feketefenyvesek ökológiai kutatása

Előszó

A XIX. század végén induló fenyvesítések elhatározásában a talaj- és tájvédelmi megfontolások játszottak elsődleges szerepet. Meg kellett állítani a degradált növényzetű hegyoldalakon fenyegető talajeróziót és a táj lepusztulását. A feketefenyő (Pinus nigra Arnold) erre a célra igen alkalmas fafaj, mivel a száraz, meleg élőhelyek adottságait jól viseli (Lebourgeois et al. 1998, Martínez-Vialta és Pinol 2002). A faj areája diszkontinuus, Spanyolországtól Törökországig terjed, Magyarország mai határaihoz legközelebb a Keleti-Alpokban fordul elő (Wendelberger 1980). Elterjedési területén több alfaja található elő, melyek taxonómiai megítélésével, genetikai variabilitásának vizsgálatával számos tanulmány foglalkozik (Nikolic és Tucic 1983, Scaltsoyiannes et al. 1994, Aguinagalde et al. 1997, Liber et al. 1999, Naydenov et al. 2006, Bogunic et al. 2007). Magyarországon leggyakrabban a Pinus nigra ssp. nigra és a P. nigra ssp. iaricio alfajokat telepítették (Veperdi 1990-1991). A talajvédelmi célok mellett a fatermesztés eleinte csak másodlagos szempont volt. Később, mivel a feketefenyő várakozáson felül beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a termesztési cél nagyobb hangsúlyt kapott, s ezen fafajpolitikai megfontolások is sokat lendítettek. A feketefenyvesekkel szembeni ellenérzés tulajdonképpen csak a XX. század hetvenes éveiben kezdett kialakulni. Ennek magyarázatára több körülmény hozható fel. Egyrészt, megváltozott a természetvédelem hozzáállása. Ekkorra a hegyvidéken szinte teljesen jelentőségét vesztette a legeltető állattartás, aminek következtében a hegyoldalak füves területei regenerálódni kezdtek, néhol még spontán cserjésedés is megindult, s így a feketefenyő talajerózió-elhárító szerepe már kevésbé volt érdekes. Vissza