Csonthéjas magoncalanyok botanikai leírása

Előszó

Ha jó sorsunk úgy hozza, hogy Rómában megállhatunk valamelyik ránk maradt ókori emléknél, vagy éppen a Colosseum monumentális és arányos megjelenése csalja ki belőlünk az elismerés szavait, magunk is megdöbbenhetünk azon, hogy milyen mély és széleskörű ismeretekkel bírt az ókori építészet. Szeretett szakmánk, a kertészet ilyen szembetűnő emlékkel nem rendelkezik. Persze még mielőtt irigykedve néznénk az építészekre, megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy ókori kertész kollégáink sem ültek babéraikon, ők is nagyot alkottak. Ha semmi mást nem vennénk figyelembe, mint azt a tényt, hogy a természetben ugyan spontán ritkán előforduló jelenséget, az összenövést megfigyelve alkalmazni kezdték az összenövesztést, mint az oltás legősibb módszerét. Az oltást a kínaiakon kívül a föníciaiak is ismerték, tőlük pedig a karthagóiak, görögök és a rómaiak tanulták el annak technikáját.
Az oltó - akár gondol rá tevékenysége közben, akár nem - legalább két (közbeoltás esetén általában három), korábban egymástól független növényegyed kényszerű együttélésének lehetőségét teremti meg, ami - figyelembe véve az oltási komponensek eltérő genetikai rendszerét és emiatt eltérő szöveti szerkezetét, különböző élettani sajátosságait - nem biztos, hogy tartós életközösség lesz. Gondoljunk csak az összeférhetetlenség különböző formáira.
Az is régóta ismert, hogy az összeoltott komponensek kölcsönösen hatást gyakorolnak egymásra, s e tekintetben az alany hatása lényegesen nagyobb, mint a nemesé. Az alanyhatás fontosságát nyilván felismerhették a jó szemű, gyakorlattal rendelkező kertészek. A kertészeti kutatások megjelenésétől az alanyhatás vizsgálata jelentős kérdéssé vált, amelyet előbb az almaalanyoknál, és majd csak később kezdtek a csonthéjas alanyoknál vizsgálni. Ezek mellett fontossá vált a morfológiai bélyegek leírása, mert ez segítette elő az eligazodást az egyre nagyobb számban megjelenő szelektált és egyéb nemesítési módszerrel előállított alanyfajta és változataik között.
Dr. Surányi Dezső: Csonthéjas magoncalanyok botanikai leírása című 100 ábrát és 40 táblázatot, s ehhez képest rövid, tömör szöveget tartalmazó munkája is jó eszköz ahhoz, hogy felismerjük a hazai csonthéjas alanyokat és alanyfajtákat. Ahogy a szerző is írja „1951-től legalább száz ceglédi kutató, mérnök, technikus, műszaki és technikai alkalmazott, gyalogmunkás összehangolt tevékenységiének eredményeként készülhetett el ez a mű. Örömmel tölt el az a tudat, hogy ennek a Cegléden folyó szorgalmas, sokirányú tevékenységnek 1968 óta részben szemlélője vagyok, s az állami elismerést célzó eljárás során módomban állt tanulmányozni, értékelni és mérlegelni is a ceglédi alanyokra vonatkozó adatokat. Vissza