Csongor és Tünde

Előszó

Csongor és Tünde
(Babits Mihály »A férfi Vörösmarty« c, tanulmányából)

A költemény egy nagy lirai sóhajból született: Hol a boldogság? Allegória és mégsem allegória, mert önkénytelen és félig öntudatlan. Csongor keresi Tündét, aki egyszer, még otthon, atyja házában, a kertben, egy tavaszi éjszakán az övé volt, mint ahogy otthon, gyermekkorunk álmában a mienk a boldogság, hogy aztán örökre eltűnjön - hova? Tündérhonba; és egész életünkben keressük, ahogyan Csongor keresi Tündéjét.
Csongor furcsaságokkal teli útra megy, ahol kedves kis nemtök mulatnak, akik csillag után járnak és játszva mennek át a menny kapuján, méhcsoportot, rózsafát játszani szállnak a gyönyörü földre, ahol mesebeli, szegélyes ördögfiak civódnak. Ezek között a játékos, verekedö, fukar és kapzsi kis lények közt visz Csongor utja és mindenütt egy rossz boszorkány cselvetései környezik őt. Mirigy a boszorkány, akit Csongor maga szabadit fel bilincseiből, akinek lelke az emberi szellem örök lejtöje. Rosszakaró, kéjenc, mindenekfelett irigy, bosszuálló, önnön lányának keritője, aki gyönyörködik a bűnben, a sotétben. Utálat és förtelem és ez a förtelem akad mindenütt Csongor boldogságkereső utjába. Ezer cseles szállal fonja be a lelkét, csodálatos kisértéseket hoz elébe. Ezek között az akadályok között, e titkos naiv és ellenséges erők játékai között játszódik le maga az emberi élet, minden vágy és törekvés, melyek végelemzésben mind a boldogságot, a kielégülést keresik. Vissza