Csöndlakodalom (dedikált példány)

Előszó

MINDNYÁJUNK CSÖNDESSÉGEI csak annyi aranyat tárolnak, amennyit az összes megismerni és megszeretni-valókból beléjük rejtettünk. A LÉLEK CSÖNDJE: a mi legprivátabb birodalmunk. Ebből származik a végtelenség nagy óceánja felé hajózó utas minden ujjongása, a jó-útban levés merész öröme, bizonyossága. Tettetés nélküli, külső lángolásunk is csak belső csendjeink olajától éghet. Ezt felismerve, mit is kívánjon hát betűvető és olvasó egyaránt? Ha csak nem az egyetlen szükségeset: maradjon sötétségeinket bevilágító lámpásunk olajából... annyi, hogy elégségesnek találtassék azon az éjfélen, amikor a kiáltás - mint Máté evangéliumában - felhangzik: Megjött a vőlegény, lámpásaitokkal jöjjetek elébe! (25, 6) (A fenti sorokat az így elmélkedő minden bizonnyal és elsősorban a kitartó munkásoknak és őt magát is eltűrő munkatársainak szánta. Ők szertelen betűinek megnyugvására ezt az újabb kiadást is elvállalták. Maradjon sok, átvirrasztott éjszakai műszakuk után még mindig elégséges olajuk annak a tágasságnak bevilágítására, melyben minden „csöndünk tárulkozik" és megkezdődhet a LAKODALMAS VIGASSÁG... a Bárány mennyegzőjén. - VV) Vissza

Fülszöveg

Negyven hosszú esztendő után, mikor 1956 tüzei már újabb magyar generációk jobbjainak is a szívébe égtek; hat évvel azután hogy a költő visszatalált a hazai földre; és háromszor tizenkét hónapnak újabb elmúlása újabb kötetre való gyümölcsöket érlelt. Ahogy már tudható: hosszú emigráció kemény csatáiban százszor is megküzdött azért, hogy a szent hagyatékot, az édes anyanyelv szavait - betűin megőrzött vesszőivel - egészen a magáénak vallhassa. Hogy velük, itthon, újra polgárosodjék.
Az ezt megelőző vers- és kis-próza gyűjtemény, a 2000-ben megjelent Arcok és Fények, művészi köntösben mutatkozott be, főként az akkori gondozók érdeméből. Három évnek múltán, most a Csöndlakodalom és régi-új vigyázói ismét remélik az előbbit kitüntető szíves fogadtatást. Mondanivalójával a szerző tudatosan csöndjeibe temetkezik. Beszédes is ez a kis kötet, miként a gazdája; ám úgy csendesedik el mégis, mintha az Assisiből való trubadúr dalnok tanító-példáján is okult volna. A két száraz ággal dallamot csiholó hegedős elsősorban önmagának írt misztikus regulát, de mindenki másnak is, akit a vita mixta életformája elvarázsolt.
Csönd és lakodalom. Egy kicsit olyan ez a szó (és fogalom) párosítás, mintha a nagypénteki sötétség néma döbbenetében máris hallanánk a feltámadást hírül adó alleluják hármas kiáltozását.
Mindnyájunk csöndességei csak annyi aranyat tárolnak, amennyit az összes megismerni-, és megszeretni-valókból beléjük rejtettünk. A lélek csöndje; a mi legprivátabb birodalmunk. Ebből származik a végtelenség nagy óceánja felé hajózó utas minden ujjongása, a jó-útban levés merész öröme, bizonyossága.
Tettetés nélküli, külső lángolásunk is csak belső csendjeink olajától éghet. Ezt felismerve, mit is kívánjon hát betűvető és olvasó egyaránt? Ha csak nem az egyetlen szükségeset: maradjon sötétségeinket bevilágító lámpásunk olajából... annyi, hogy elégségesnek találtassék azon az éjfélen, amikor a kiáltás - mint Máté evangéliumában - felhangzik: megjött a vőlegény, lámpásaitokkal jöjjetek elébe! (25, 6)
(A fenti sorokat az így elmélkedő minden bizonnyal és elsősorban a kitartó munkásoknak és őt magát is eltűrő munkatársainak szánta. Ők szertelen betűinek megnyugvására ezt az újabb kiadást is elvállalták. maradjon sok, átvirrasztott éjszakai műszakuk után még mindig elégséges olajuk annak a tágasságnak bevilágítására, melyben minden "csöndünk tárulkozik" és megkezdődhet a Lakodalmas vigasság... a Bárány menyegzőjén. - VV) Vissza