Csókos adóellenőr (dedikált példány)

Fülszöveg

E könyvet Papp Elek fotóművész munkát ékesítik: képi ötleteim alapján kérésemre fotógrafikákkal tette teljesebbé, amit szerény írásaimban el szerettem volna mesélni az Olvasó szórakoztatására. A nagyvilágban is ismert, többdiplomás fotográfus Nagykőrös szülötte, a híres optikus dinasztia tagja. Barátom Chochol Károlynak, a HUNGART alelnökének szavaival mutatnám be, amelyek 2008 decemberében hangzottak el, amikor Papp Elek megkapta a Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület 2009-re szóló alkotói ösztöndíját:
"Papp Elek munkásságának elismerésével egy régi sikertörténet folytatódik. Volt ugyanis a két világégés között egy időszak - amelyet jogos nosztalgiával boldog békeidőkként szoktak emlegetni -, amikor a magyar fotóművész és fotóművészek sikereitől volt hangos a világ. A varázslatot úgy nevezték, hogy magyaros stílus. Egy-egy jeles képviselője néhány év alatt száz körüli nemzetközi aranyérmet nyert. Az ő hagyományaikat folytatja jeles fiatal művészünk, Papp Elek. Mit kell neki ehhez tudni? A válasz egyetlen szóban összefoglalható: mindent! A fény hangsúlyoz, jellemez, kiemel - szólt az aranyszabály. Vagyis a képalkotásban a fényvezetés, a kompozíció, a térábrázolás, a képszerkesztés szabályainak ismerete, anyagszerű ábrázolási mód érvényesüljön. Egyszerűsítve: a tökéletes mesterségbeli tudást kell ötvözni az alkotói tisztességgel. Mindezt megtaláljuk Papp Elek fotóművész munkáiban. Nem voltunk elfogultak a díj neki ítélésekor, ezt igazolják hazai és nemzetközt eredményei: 25 országban 196 díj...", Ausztráliától Franciaországon, Anglián át Írországig - teszem hozzá én. Sokat begyűjtött a nemzetközi fotóművész szövetség (FIAP) aranyérmeiből. Idehaza legutóbb három esztendőben egymás után Papp Elek kapta meg Az Év Fotográfusa címet. Kell ehhez hozzátenni még valamit?
Magamról is szólnék néhány szót. Magyar-orosz szakos tanárként indultam el életpályámon - áldott emlékű szüleim kosárfonó föld művelők voltak Alpáron -, de pár év után elköszöntem a katedrától és 1973. szeptember 1-jén újságíró lettem, a Petőfi Népe gyakornoka. Az elkövetkező évtizedekben voltam munkatárs, olvasószerkesztő, a szerkesztőségi "rendszerváltás" után pedig segédszerkesztő, lapszerkesztő, a főszerkesztő-helyettes helyettese, végül pedig főmunkatárs. Bár már nyugdíjas vagyok, a Petőfi Népe kapuját eddig nem zárták még be előttem.
Jelen könyvem - amelyben írásaim a fotóművészet élbolyában haladó Papp Elek munkáival együtt jelennek meg barátságunk emlékére - a negyedik a sorban.
A Mesterek a Duna-Tisza közén (1985), a Zöldbáró és egyéb írások (2005), Pintér, Egy milliárdos, akit sírni is láttak (2006) előzték meg, amelyek az újságírás mellett születtek. Amiként a Csókos adóellenőr is.
Vissza