Csokonai Vitéz Mihály munkáiból

Előszó

CSOKONAI MIHÁLY
1773-1805.
Midőn Kölcsey Ferencz kilenczven évvel ez előtt «Csokonai Vitéz Mihály munkáinak kritikai megitéltetések» czímű híres recensióját megírta, azon kezdi, hogy ha Csokonairól szól, a kénytelen a nagyobb publikum értelmével megvívni. Ma már tudvalevő, hogy Kölcsey kisérlete nem sikerűlt. Az akkori irodalom és aesthetika hiába hitte el neki, hogy Lilla úgy nem éri fel Himfyt, mint a tűzijátéknak fénye a volkánét; hogy érzés és kultura tekintetében őt Daykához tennünk nem lehet; hogy az ódában Virág úgy áll neki ellenében, mint egy Jupiter Olympius a bámuló előtt. A publikum azért megmaradt a maga t értelmes mellett s most száz évvel Csokonai halála után is, nem a közönség felfogása változott meg, hanem a hivatalos aesthetika nézete.
Ez a tény mindennél jobban mutatja Csokonainak igaz tehetségét és máig eleven erejét. Kölcsey példái - kilenczven év távolságából ezt már tisztán látni - mind elvesztették immár bizonyító hatásukat. Kisfaludy Sándor elbeszélésbe szövi bele lantos költészetét: ez az epikus keret s vele Himfynek jóformán fele ma már teljesen elavult. Dayka lyrája korának nem értéktelen terméke, de benső s igaz hangja nem feledteti csekély tartalmát, feszes nyelvét, fejletlen technikáját. S a kit még Csokonai is valamennyi társával együtt annyira csudált és Horácz mellé helyezett. Virág is egy rég meghaladott s már csak történetileg értékes fokát jelzi a magyar óda fejlődésének. Igaz, egyiket sem Csokonai győzte le. Himfyt lebírta a tiszta műízlés híja, Daykát fogyatékos tehetsége, Virágot Berzsenyi - s valamennyit, mindenekfölött, az idő. De Csokonait nem bírta le, csak megtisztította és magasabb körbe emelte, a mi benne örök és elmúlhatatlan. Vissza