Csokonai Vitéz Mihály válogatott versei

Fülszöveg

Ő volt, aki nem átallotta a kollégiumi rigmusokat meg a népdalokat verseknek nevezni, aki egyenesen arra bíztatott - s maga sem volt rest a kutakodásban hogy azon a nyelvi fertályon keressünk életes szavakat, s akkor élni fog az is, amit mi írunk. Azt mondta, az akadémikus nyelv fáradt és öreg, s alig van felkészülve a friss gondolatok kifejezésére. Kurvanjokat - hajtogatta a boroskancsó mellett és a nyelvőrökre gondolt nem vagyok én subrák. Ő volt az, aki először viszonyult szakmaszerűen a költészethez. Számtalan elméleti tanulmányban fejti ki verstani újításait, s végül is ő teremti meg a szimultán (magyaros és egyben időmértékes) magyar verset, ő az, aki karakteresen megkülönbözteti a hím- és nőrímet, felhagy a ragrím kényelmével, s mondhatni radikálisan megújítja a magyar költészet dallamvilágát. Olyan kedvvel versel, hogy a vers tartalmához még nem jutunk, már lenyűgöz az az életakarat, ami kirobban a szavakból, költői képekből. Rokokó - mondják sokan, igénytelen szépelgés... is lehetne, ha őt nem fogná annyira mélyen a valóság: a zefírek mögé igazi szelet tesz, a tengeri viharban tényleg tombolnak az elemek, s Ámor nyilait sem kis elhízott puttócskák lövik ki.
Sokak szerint 95-ig megírt mindent, ami fontos, a Konstantinápoly-lyal, és Az Estével lezárult e vitézi életmű, s utána csak a megszerzett tapasztalat pörgette a motorokat. Holott ekkor készül a magyar költészet első koncepciózus kötete, a Lilla, s ekkor íródnak a bölcseleti líra máig kiváló darabjainak számító Halotti versek. Persze a Lilla-dalokat megelőzi a szerencsésebb Himfy, azaz Kisfaludy Sándor. A Kesergő Szerelem c. kötete (1801) sikerre jut, s ezzel elveszik újítónk újdonsága, s a vágyott közönségfigyelem, hisz a Lilla csak 1805-ben jön ki elsőre (Csokonai halála után), a Halotti verseket pedig még annál is jóval később olvashatja teljes pompájában a magyar olvasó.
Rajta ragadt a tüdővészes költő szerepe, mint megannyi költői szerep, amit a későbbi korok alkotói külön-külön juttattak érvényre. Sokszor lehetett azt érezni, hogy immáron valaki az iszákosságot elcsaklizta szerzőnktől, vagy épp a nemzet szabadságvágyó dalnoka címet, a korán elpusztult zseni szerepkörét vagy a poéta doctusét (hisz az volt). Aztán - bár százéveknek kellett eltelnie - minden szerep újra visszahullott belé, hozzá, mintha az ősrobbanás magjába hullana vissza a világ. Visszahullott minden oda, ahonnét a magyar költészet létereje fakad, s maradt a titok: vajon hogyan tudta ez a rövid élet, ez az embernyi méretű test és szív mindezt magábafogni. Vissza